Infostart.hu
eur:
363.31
usd:
325.99
bux:
143051.45
2026. november 6. péntek Lénárd
A 2021. évi költségvetési törvényjavaslat az Országházban a tervezet benyújtásának napján, 2020. május 26-án.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Repkednek az állami százmilliók, de mi lesz jövőre?

Nagy év végi pénzszórásba kezdett a kormány, 10 nap alatt 900 milliárd forintot költött – hívta fel a figyelmet a Portfolio. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a kabinet most már az augusztus óta jelzett 7–9 százalék közötti hiánycélsáv felső határát fogadja el alapforgatókönyvnek.

A szombaton megjelent Magyar Közlönyben olvashatók szerint mintegy 445 milliárd forintot vont ki a már egyébként rég kiürített gazdaságvédelmi alapból a kormány, így a Porfolio összesítése szerint az április óta eltelt időszakban közel 3000 milliárd forintot költöttek el a költségvetésből az említett alap terhére. Csiki Gergely lapigazgató az InfoRádióban emlékeztetett, a nagyságrendileg 900 milliárd forintos fedezetű gazdaságvédelmi alap gyakorlatilag július eleje óta kimerült, tehát az azóta felhasznált több mint 2000 milliárdos kiadás közvetlenül az államháztartási hiányhoz járul hozzá.

Ennek alapján valószínűsíthető, hogy a Varga Mihály által augusztusban bemutatott 7 és 9 százalék közötti célsávnak a felső határértékén, vagyis

9 százalékos GDP-arányos hiány lehet majd a tényleges érték az egész évet tekintve.

Annál is inkább, mert a pénzügyminiszter egy múlt heti interjúban már egyértelműen a 9 százalékot jelölte meg, amit az utolsó napok látványos költekezései is alátámasztanak, és mintegy 900 milliárd forinttal használta ki ezt a mozgásteret a kormány.

A szakember meglátása szerint – a fentiek ismeretében – várhatóan rendben lesz az idei évi költségvetés hiánya, és gond nélkül finanszírozni fogja tudni a kormány.

Ami sokkal inkább érdekes, az a jövő év,

hiszen az eredetileg – nyáron – elfogadott 2021-es költségvetés 2,9 hiányt rögzített, amit azóta „az élet rendesen átírt”. Nemcsak a koronavírus-járvány és a válság, illetve azok bevételekre gyakorolt negatív hatásai, hanem a kormány intézkedései is. Elég csak az orvosok béremelésére vagy a háziorvosoknak nyújtott magasabb finanszírozásra, illetve az otthontámogatási program elemeire gondolni, amik mind–mind olyan tételek, amik alapvetően átírják a jövő évi kiadási oldalt.

Miközben a járvány pedig a bevéltei oldalt írja át – jegyezte meg Csiki Gergely –, vagyis lényegesen nagyobb költségvetési hiánnyal kell majd számolni, ennek mértéke azonban egyelőre nem ismert. Ám várhatóan a következő hetekben ez is ki fog derülni.

Akik a hét végén forrást kaptak

A legutóbbi, szombaton megjelent döntés értelmében – a 445 milliárdos költésből – 210 milliárd forint kerül a Nemzeti Vagyon Kezeléséért Felelős Tárca Nélküli Minisztériumhoz a hozzá tartozó társaságok tökemelésére és pórbefizetésére, de 41 milliárd forint jut egyházi épített örökség védelmére, beruházásokra, 26 milliárd forint közútfejlesztésekre, 20 milliárd forint a külügyminisztérium versenyképességi támogatási programjára, illetve jut Paks tőkeelmésére is 11 milliárd forint, valamint az egészségügyi vállalatok versenyképességének javítására szintén 11 milliárd forint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Eközben Európába is nagy mínuszokat láthatunk, Amerikába viszont már a technológiai szektorban megérkezett a felpattanás. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×