Infostart.hu
eur:
374.98
usd:
317.63
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Nyitókép: Pixabay.com

Most a panzióépítőket támogatva igyekszik segíteni a turisztikai ágazaton a kormány

Újabb gazdaságvédelmi intézkedéssel segíti a kormány a turizmust, ezúttal panziók építésére pályázhatnak egyes vállalkozások 1,8 milliárd forintos keretösszegre.

Erről Varga Mihály számolt be egy Facebook-videóban. A pénzügyminiszter kiemelte: a turizmus egyike a koronavírus által leginkább sújtott ágazatoknak, ezért a kormány a gazdaságvédelmi intézkedéseken keresztül már több mint 300 milliárd forinttal segítette az ágazat egyes cégeit.

A turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat dönt, a járvány miatt azonban leállt az ágazat - mondta, kiemelve, hogy májusban a vendégforgalom 93 százalékkal, a reptéri utasforgalom 98 százalékkal zuhant vissza.

A Pest megyei vállalkozások és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok most a program keretében 1,8 milliárd forint értékben, 60 és 300 millió forint közötti támogatást igényelhetnek, amelyből lehetőség van új panziók építésére és a működtetéshez szükséges eszközök beszerzésére, informatikai és infrastrukturális beruházásokra.

A miniszter emlékeztetett: Pest megye az uniós előírások miatt a hasonló fejlettségű megyékhez képest kevesebb uniós fejlesztési forráshoz jut hozzá, ezért a kormány 2021-ig 80 milliárd forint támogatást nyújt hazai forrásból a térség fejlesztéseire.

Az "Új panziók létesítése Pest megye területén" című felhívás pályázati dokumentációja hétfőtől elérhető a www.allamkincstar.gov.hu oldalon, a támogatási kérelmeket 2020. szeptember 15. reggel 8 órától nyújthatják be majd a pályázók.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×