Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
323.73
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

2022-ben nyílhat meg az Airbus gyulai gyára

Repülőgépalkatrész-gyártó vegyesvállalatot hozott létre az Airbus és Magyarország, az üzem Gyulán épül fel.

A vegyesvállalat Airbus Helicopters Hungary Kft néven működik majd, és az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyárt majd precíziós alkatrészeket. A magyar állam 30 százalékos részesedéssel bír a társaságban.

A társaság létrehozásáról Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója, és Kun Miklós, a Nemzeti Légiipari Projekt Kft. ügyvezetője írta alá pénteken a dokumentumokat.

Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az aláírás előtt azt hangsúlyozta, hogy a magyar repülőgépipari beruházások zászlóshajóját hozzák létre, amely egyben Békés megye ipari fejlesztésének megindítását is jelenti.

Ez az első olyan beruházás, ahol a magyar állam nem csak támogató, de tulajdonosi szerepet is vállal.

Felidézte, hogy 2018-ban írták alá az egyetértési nyilatkozatot, majd a Nemzeti Befektetési Ügynökség segítségével hozták tető alá a megállapodást.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, Gyula évszázadokon keresztül az ország középpontjában volt, de onnan a peremterületre szorult. A mostani bejelentés azt is példázza, hogy ezt a százéves terhet nem kell tovább cipelnie a városnak.

Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója kifejtette, büszkén vesznek részt a projektben, mert ezzel megindulhat Magyarország légiiparának felvirágoztatása. A gyárban kétezer féle, magas hozzáadott értékű alkatrészt állítanak majd elő, a zöldberuházás részeként létrejövő gyár 25 százalékban fenntartható forrásból származó energiát használ majd.

Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár közölte, ez a beruházás a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program egyik mérföldköve, és az ország innovációs képességének növelését is célozza. Gyulán több mint kétszáz, magasan képzett dolgozónak adnak majd munkát, a termelés felfutása 2022-ben várható.

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere pedig azt hangsúlyozta, hogy

új gazdasági korszak kezdődik a városban

azzal, hogy az Airbus világszinten is kiemelkedő ipari technológiát telepít a városba. Ez magasan képzett munkaerőt igényel, így a város népességmegtartó ereje és vonzereje is nőhet.

Címlapról ajánljuk
November 4., az ügynökakták napja

November 4., az ügynökakták napja

Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozza nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ma.

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×