Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.54
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Pexels
Nyitókép: Pexels

Diákmunka: nagyobb a verseny idén

Megugrott a munkalehetőségek iránti kereslet júniusban a diákok körében - írta a Világgazdaság.

A regisztrált fiatalok számában érdemi változás nincs tavalyhoz képest, ám a koronavírus-járvány miatt kevesebb a lehetőség, így egy-egy állásra 30-40 százalékkal többen pályáznak.

A lapnak nyilatkozó iskolaszövetkezeti képviselők szerint

nincs hiány dolgozni vágyó diákokból, és a területi eloszlás is megfelelő.

A könnyű fizikai munkák a legnépszerűbbek, mint az árufeltöltő és a hoszteszfeladatok, a legkevésbé pedig a mezőgazdaság keresett, főként azért, mert korán kell kelni. Órabérük a minimálbérhez igazodik, eszerint legalább bruttó 926 forintot keresnek, de Budapesten és a nagyobb városok környékén ennél jellemzően többet, 1000 és 1500 forint közötti összeget.

Még többet kínálnak a mérnöki, pénzügyi és IT-területek, valamint a több nyelv ismeretét igénylő pozíciók, ezekben akár bruttó 2000 forint felett is lehet az órabér.

A kínálati oldalon a turizmusban és a vendéglátásban a leglátványosabb a visszaesés.

A nagyvárosoknak a diákmunka szempontjából is nagyobb a felvevőképességük, és 5-20 százalékkal magasabb bérek érhetők el, mint a kisebb településeken - írta a lap.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×