Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
324.54
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pexels

Átrendezte a szabadságokat a járvány

Idén sokan felhasználták, vagy kényszerültek felhasználni a szabadságuk nagy részét a járvány miatt, ezért nyáron kevesebb időre tudnak majd elmenni pihenni.

A kijárási korlátozás időszakában, illetve, amikor felfutóban volt a járvány, olyan sokan voltak szabadságon Magyarországon, mintha tombolt volna a nyár – mondta az InfoRádiónak a Portfolio gazdasági hírportál munkatársa, Hornyák József.

A márciusi-áprilisi szabadságolások gyakorlatilag megfeleltek a júliusi-augusztusinak,

sőt, talán egy kicsit meg is haladták azt. Áprilisban a foglalkoztatottak 12 százaléka volt szabadságon, miközben ebben az időszakban általában két százalék körüli a szabadságolási arány.

Ennek elsősorban az az oka, hogy rengeteg gyárban leállt a termelés a járvány alatt, csökkent a külső kereslet, megszakadtak a beszállítói láncok. Általánosságban nem kellett olyan sokat termelni és az egészségi előírásokat is be kellett tartani, ami megnehezítette a gyártást. Ennek látható jele volt, hogy áprilisban bezuhant az ipari termelés, 32 százalékos visszaesést tapasztalhattunk.

A vállalatok nagy része átmeneti, kényszer-, vagy fizetés nélküli szabadságra küldte az alkalmazottakat. Hornyák József szerint ez volt a jobbik eset, hiszen a cégeknek komoly leépítésekről is dönteniük kellett. A márciusi-áprilisi időszakban 150-160 ezer munkavállalótól váltak meg a vállalatok, ez tehát egy nagyon nehéz időszak volt a hazai munkaerőpiacon, a szerencsésebbek megúszhatták egy szabadságolással. Voltak, akik önszántukból választották a szabadságot, például azért, mert otthon kellett maradniuk az iskoláskorú gyermekükkel, a digitális oktatás időszakában vigyázni kellett rájuk, tanítani kellett őket.

Általánosságban elmondható, hogy idén sokan felhasználták, vagy kényszerültek felhasználni a szabadságuk nagy részét, emiatt nyáron kevesebb időre tudnak majd elmenni pihenni. Még májusban is a dolgozók 7 százaléka volt szabadságon, miközben az elemzők ilyenkor is általában 2 százalék alatti rátát szoktak látni.

A vendéglátói szektor a járvány egyik legnagyobb vesztese

A szállodákat átmeneti időre be kellett zárni, a munkavállalókat jobb esetben szabadságra küldték, rosszabb esetben leépítették, a heti munkaórák száma 10 órával csökkent a vendéglátásban. A feldolgozóiparban is csaknem 4 órával csökkent a ledolgozott órák száma májusban, de a gyárak még mindig nem tudták felpörgetni a termelést a válság előtti időszakra.

Hornyák József arról is beszélt, hogy amíg a koronavírus járvány előtt a munkavállalók 2-3 százaléka dolgozott otthonról, addig márciusban megközelítette a 8 százalékot, áprilisban pedig meghaladta a 16 százalékot a home office-ban dolgozók aránya. Májusban is kifejezetten magas szinten, 17 százalék körül stabilizálódott azoknak az aránya, akiknek nem kellett bejárni dolgozni.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy home office-ban is hatékonyan el lehet végezni a munkát. Számos iparágban olyan változásra lehet számítani, ahol a napi szintű irodai munkavégzést, esetleg heti csak 3-4 bejárós nap követheti, 1-2 napot pedig tartósan is otthonról dolgozhatnak majd a munkavállalók a következő időszakban - mondta a Portfolio munkatársa.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×