Infostart.hu
eur:
381.24
usd:
321.97
bux:
128207.55
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. cégtáblája a bank budapesti székháza előtt 2013. július 1-jén.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Lecsapott a hatóság a Széchenyi Bank egykori vezetőire

Őrizetbe vették a 2014-ben felszámolt Széchényi Bank vezetését – értesült az Index. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a vád 6 milliárd forintos károkozás, amelyet az egykori vezetők bűnszervezetben követtek el.

Az Index értesülései szerint kedden, hosszas nyomozás után, egyszerre ütött rajta a rendőrség a csődbe ment bank egykori vezetőin, illetve a bank zavaros tőkeemelésének más résztvevőin, tanácsadóin.

Pontos számról nincs információ, de

akár két tucat helyszínen is lecsaphatott a rendőrség, és ahogy az érintettek hozzátartozói elmesélték másoknak, házkutatást tartottak, iratokat foglaltak le, és az érintetteket bevitték.

A Széchényi Bank jogelődjét, az SPE Bankot kétmilliárdos jegyzett tőkével egy, a Kajmán-szigeteken bejegyzett cég alapította 2008-ban. Működését 2009 áprilisában kezdte meg, érdemi tevékenységet azonban soha nem folytatott. Az eredeti tulajdonos ezt követően 2010-ben adta el a részvények 100 százalékát egy cégnek, amelyet a Simicska Lajos üzleti köréhez tartozó Töröcskei István és a rendszerváltozás előtt az MNB-nél, majd a 90-es években az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nél dolgozó, később pedig miniszteri posztot is betöltő Boros Imre tulajdonolt.

A pénzintézet nevét először Helikon, majd Széchényi Bankra változtatták. A bank célcsoportja elsődlegesen a hitelszövetkezeti szektor volt, de kis- és középvállalatoknak, illetve a lakosságnak is hiteleztek. A pénzintézet azonban kezdetektől veszteséget termelt. 2014 őszén, amikor pedig már csődközelben volt, a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti biztosokat rendelt ki, ugyanebben az évben pedig visszavonta a bank tevékenységi engedélyét, és elrendelte a végelszámolást. Az indoklás az volt, hogy fenntarthatatlan az intézmény működése.

A Széchenyi Kereskedelmi Bank bukása nagy visszhangot váltott ki annak idején, hiszen egyfelől az állam adófizetői pénzből tőkét is emelt a bankban korábban, másrészt, mert előtte hosszú évekig nem volt bankcsőd Magyarországon.

A Széchenyi Kereskedelmi Bankban nem voltak megfelelőek a folyamatok, a szabályzatok, hiányoztak bizonyos űrlapok, nem stimmeltek olykor a dátumok. Ezek voltak a kisebb súlyú mulasztások, de az is gyanús volt, hogy a bank pénzét egyesek eleve rossz hitelekkel megdézsmálták, illetve szabálytalanul,

a bank hiteleiből (némi áttételek után) született a bank tőkeemelése, ami szigorúan tilos.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség mostani közlése szerint a nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyik, amely során eddig kilenc személyt vettek őrizetbe. A megalapozott gyanú lényege szerint egy kisebbségi állami tulajdonban lévő pénzintézet hitelkihelyezései kapcsán egy bűnszervezet jött létre, amelyben a pénzintézet közvetett többségi tulajdonosa és felesége töltött be vezető szerepet. A bűnszervezet a hiteleket kihelyezte abban az esetben is, ha egyébként a hitelt igénylő gazdasági társaság hitelhez nem juthatott volna.

Cserébe viszont az így hitelhez jutó gazdasági társaságok a felvett összeget döntő hányadát rövid időn belül különböző gazdasági társaságok közbeiktatásával előre meghatározott módon átutalták a közvetett tulajdonos többségi tulajdonában lévő cégnek. A hitelt felvevő gazdasági társaságok a hiteleket nem fizették vissza, a hitelekből végül a pénzintézet közvetett tulajdonosának cége gazdagodott.

A bűnszervezet által okozott vagyoni hátrány – a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása alapján – meghaladja a hatmilliárd forintot.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×