Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.99
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

A Pénzügyminisztérium szerint több szempontot figyelmen kívül hagy az OECD előrejelzése

Az OECD országonként két előrejelzést készített abból kiindulva, hogy a koronavírus egy vagy két hullámban sújt egy-egy térséget.

Az elemzés szerint az európai gazdaságokat érintheti leginkább a járvány következtében kialakuló gazdasági válság. Az OECD szakértőinek becslése szerint alapesetben idén 6,0 százalékkal csökkenhet a világgazdaság teljesítménye, jövőre viszont 5,2 százalékkal növekedhet, amivel eléri a 2019-es szint 98,9 százalékát. Magyarországra vonatkozóan úgy számoltak, hogy

  • a gazdasági teljesítmény alapesetben 8,0 százalékkal eshet vissza idén a tavalyi 4,9 százalékos növekedés után, jövőre viszont 4,6 százalékkal emelkedhet. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,4 százalékról idén 6,3 százalékra emelkedhet, jövőre pedig 4,9 százalékra rúghat.
  • Ha a járványnak lesz második hulláma, idén a magyar GDP 10 százalékkal csökkenhet, jövőre pedig 1,5 százalékkal emelkedhet Magyarországon.

A szervezet elismerően szól az idejében meghozott magyarországi intézkedésekről, a dokumentum kiemeli, hogy a szigorú korlátozó szabályoknak köszönhetően a vírus csak mérsékelten terjedt el, az egészségügyi rendszer gyors felkészítésének köszönhetően pedig nem alakult ki egészségügyi válsághelyzet – hívta fel a figyelmet Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár.

Hozzátette: a magyar teljesítményre vonatkozó előrejelzések figyelmen kívül hagynak számos olyan szempontot, amely a gazdaság válságálló-képességét mutatja. Gion Gábor szerint így nem megalapozottak az elemzés azon pontjai, miszerint a járvány lecsengését feltételező előrejelzés alapján a magyar gazdaság 2020-ban 8 százalékos csökkenést, míg 2021-ben 4,6 százalékos növekedést ér el. Így az esetleges második hullámmal számoló előrejelzés, amely idénre 10 százalékos visszaesést, jövőre pedig 1,5 százalék körüli emelkedést valószínűsít, szintén kevésbé érvényes.

Hozzátette: azt sem szabad figyelmen kívül hagyni az előrejelzések készítésekor, hogy bár lassult a növekedési ütem, az idei első negyedévi 2 százalékos bővüléssel hazánk továbbra is az unió élmezőnyébe tartozik. A magyar gazdaság erős fundamentumokkal rendelkezik – szögezte le Gion Gábor megemlítve a stabil költségvetési politikát és a csökkenő államadósság-pályát, valamint a kedvező munkaerőpiaci mutatókat. Mint fogalmazott: mindezek megfelelő alapot biztosítanak a sikeres magyar válságkezelésre, az adatok a kormány várakozásait igazolják.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×