Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
324.89
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

A gyerekek többsége már a harmincasoknál születik

Évente körülbelül 89-90 ezer gyermek születik Magyarországon, ez a szám pedig csaknem 100 ezerrel kevesebb, mint az 1970-es években – mondta Kamarás Ferenc, a Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadója az InfoRádiónak. Míg a 90-es években a kívánt gyermekek több mint 80 százaléka a szülők 30 éves koráig megszületett, addig mára teljesen megfordult ez az arány.

A hetvenes évek babyboomja idején évente 180-190 ezer gyermek jött világra. Aztán ez a nyolcvanas évek során 125-130 ezerre mérséklődött, és körülbelül ennyi volt a születések száma a rendszerváltás idején is. Ezt követően viszont jelentős csökkenésbe ment át: 1997-ben esett először 100 ezer alá a születések száma, és utána 2011-ben történelmi minimumot ért el, 88 ezerrel. Ilyen alacsony még a korábbi években, évtizedekben, sőt másfél évszázadban sem volt – mondta Kamarás Ferenc, a Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadója az InfoRádiónak.

Ezt követően elindult egy emelkedés, és 2016-ben elérte a 93 ezret a születésszám. Az elmúlt három évben azonban ismét csökkenni kezdett, ebből az utóbbi két évben

89-90 ezer között ingadozik a születések száma évente.

A főtanácsadó szerint kitolódott a gyermeket vállalók kora is. "A kilencvenes években a 20-24 évesek körében volt a leggyakoribb a gyermekvállalás, 2010-től a 25-29 éves korúakra tolódott át, majd később a 30-34 évesekre, és jelenleg is ez az az életkor, amikor a leggyakoribb a gyermekvállalás.

Sőt, jelenleg a 35-39 évesek is gyakrabban vállalnak gyermeket, mint a rendszerváltás idején a legmagasabb termékenységgel rendelkező 20-24 évesek"

– mondta Kamarás Ferenc. Szerinte ez a folyamat emelte az átlagos gyermekvállalási életkort, ami a kilencvenes években még 23 év volt, és a rendelkezésre álló utolsó, 2018-as adat szerint ez már 28,8 év volt. Vagyis 5,8 évvel tolódott ki, hogy átlagosan hány évesen válik szülővé valaki.

"Mindez azt jelenti, hogy míg a kívánt gyermekek 81 százaléka megszületett 30 éves korig az 1990-es években, addig

jelenleg a gyermekek többsége, 51 százaléka a 30 év feletti korcsoportoknál jön világra"

– mondta Kamarás Ferenc.

Közrejátszott az is, hogy a húszas éveik elején járó nők termékenysége mintegy egyharmadára csökkent az elmúlt 30 évben, a 25-29 év közöttieké is mintegy 30 százalékkal esett vissza. Ezzel párhuzamosan a harmincas éveik elején járó nők termékenysége megduplázódott, a másik felében járó nőké pedig majdnem megtriplázódott. Ezek a jelenségek állnak az átlagos életkor emelkedése mögött – tette hozzá a főtanácsadó.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×