Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay.com

Új irányt vehet az elhízáskezelés egy génkutatás nyomán

Sajátos génvariáns okozhatja, hogy egyesek bármennyit esznek is, mégsem híznak.

Populációszinten meglehetősen ritka, de azért jellemző, hogy vannak egészséges emberek, akik bármennyit is esznek, mégsem híznak el. Feltehetően egy sajátos génvariánsnak köszönhetően - derült ki a Cell szaklapban közölt friss kutatásból. Egy nemzetközi kutatócsoport kiderítette - a mintaadók és egy észt biobank 47 ezer génmintájának összevetése után -, hogy előbbi csoportba tartozóknál az ALK rövidítésű gén egy bizonyos, csak rájuk jellemző variánsban van jelen, míg a szintén egészséges, ám hízásra hajlamos többi embernél ez hiányzik. Az egérkísérletek az is igazolták, hogy ALK nélkül a kísérleti állatok elvesztették a hízásra való hajlamukat.

Az ALK egy enzim, azaz fehérje, a rövidítés az anaplasztikus limfóma kinázt takarja, a szóban forgó genomszakasz pedig ezt kódolja (azaz termelődésekor az információt ez a gén tartalmazza) - írta G7.hu. A lap szerint ezt a fehérjét egyébként már 26 éve ismerik a tudomány, de eddig főként amiatt a tulajdonsága miatt, hogy különböző rákos megbetegedések során gyakran mutálódik, és ezért a betegség előrehaladását előidéző vagy kísérő gének között tartják számon. A mostani eredmények rávilágítanak, hogy a testsúlynövelés korlátozásában is szerepe lehet.

Már több olyan gyógyszer is létezik, amely gátolja az ALK keletkezését. A kutatócsoport egyelőre nem tudja, hogy az ALK gátlása segíthet-e az elhízás elleni küzdelemben, de a vizsgálatokat ebbe az irányba folytatják, mert a meglévő gyógyszerek is mutatják, hogy az ALK egy eredményesen célozható, azaz befolyásolható molekula.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×