Infostart.hu
eur:
363.94
usd:
325.2
bux:
146041.39
2026. november 3. kedd Győző
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Kukai Tibor, a Debreceni Infrastruktúra Fejlesztő Kft. projektigazgatója (j) Debrecenben az épülő BMW-gyár területén 2020. május 15-én. A gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt; az építési területet ezen a napon átadták a beruházónak - jelentette be Szijjártó Péter.
Nyitókép: MTI/KKM/Boros Mátyás

Szijjártó Péter: a debreceni BMW-gyár meg fog épülni

Eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt; az építési területet pénteken átadták a beruházónak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen.

Minden fél tartja az ígéreteit, és teljesíti a kötelezettségeit, a 2018 nyarán bejelentett, gyárépítésről szóló szerződés 2020 június végén, módosítás nélkül hatályba lép - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Hozzátette,

a beruházás értéke több mint egymilliárd euró, amelyhez a magyar kormány 12,3 milliárd forintos támogatást nyújt.

A világjárvány okoz néhány hónapos eltolódást a világgazdaságban is, ezért természetes, hogy az építkezés menetrendjét néhány hónapos "tól-ig" határral módosítani kell - mutatott rá.

Hangsúlyozta, olyan kérdés nincs, hogy a gyár meg fog-e épülni, és olyan kérdés sincs, hogy el fog-e kezdődni az építkezés, mert az építkezés elkezdődött. Ez világosan látszik, azt a leendő gyárigazgató, és a BMW képviselői egyaránt világossá tették - mondta.

Szijjártó Péter felidézte, hogy a debreceni BMW-beruházás bejelentése óta a gyárépítés első fázisa zajlik, ami az előkészítő munkálatokat és az infrastrukturális beruházásokat jelenti. A gyár helyszínéül kialakított négyszáz hektárnyi területen több hónapja "gépláncok százai, emberek ezrei" dolgoztak és dolgoznak, több mint 2 millió köbméternyi földet mozgattak meg, 123 kilométernyi vezetéket építettek be a földbe, 12 kilométernyi vizesárkot ástak ki a munkások, a leendő épületek stabilitása érdekében pedig 500 cölöpöt helyeztek le - sorolta.

Közölte azt is, hogy elkezdődtek az áram és gázellátással kapcsolatos kivitelezések, a két autópálya-lehajtó kivitelezése is az ütemterveknek megfelelően halad: 2021 végére az első autópálya-csomópont megépül, és az ipari park körüli útépítések addigra befejeződnek. Zajlik a Budapest és Debrecen közötti vasútvonal fejlesztése, ez 2023 végére elkészül. A német iskola indításával kapcsolatos minden munkát elvégeztek - tette hozzá.

A miniszter azt is megerősítette, hogy

a BMW felvette az első munkavállalóit Debrecenben.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a világjárvány nem pusztán egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is. Miközben az első számú feladat az emberek életének, egészségének megvédése, ugyanúgy feladat a munkahelyek megvédése, és új munkahelyek létrehozása, ezáltal a magyar gazdaság újraindítása is - mondta. Ez csak új beruházásokkal lehetséges - hangsúlyozta. "Éppen ezért a kormány gazdaságvédelmi akcióterve továbbviszi azt a gazdaságpolitikai filozófiát, amelyet tíz éve a magunkénak vallunk, és amely az új beruházások támogatására összpontosít" - szögezte le.

Az autóiparnak a beruházások terén kiemelt szerepe van, a gyár megépül, Debrecen pedig a globális autóipar egyik nagyon fontos fellegvára lesz - összegezte, és köszönetet mondott a BMW minden vezetőjének azért, hogy elkötelezettek Magyarország és Debrecen mellett.

Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója az eseményen leszögezte: a munkálatok a tervek szerint folytatódnak. "Mi változatlanul elkötelezettek vagyunk a Debrecenben létesítendő üzem tervei mellett" - fogalmazott. Hozzátette: az a globális gazdasági helyzet, amit a járvány okozott, rányomta a bélyegét az építkezésre is. Szükség lesz az építkezés ütemezésének némi módosítására, ebben a pillanatban az ütemezés vizsgálata folyik. A késés, feltételezéseik szerint, néhány hónapban mérhető - jegyezte meg. Michele Melchiorre végezetül köszönetet mondott Debrecen városának és a magyar kormánynak a bizalomért, és a professzionális együttműködésért.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×