Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Budapest, 2019. április 16.MTI/Mohai Balázs
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Varga Mihály elárulta, új csomagon dolgozik a kormány

A kormánynak a koronavírus-járvány alatt is törekedni kell a fiskális fegyelemre, de nem szabad vaskalaposan ragaszkodni az államháztartási hiány három százalék alatt tartásához, mert most a munkahelyek megtartása és a gazdaság újraindításának kell elsőbbséget kapnia - mondta a pénzügyminiszter.

Varga Mihály a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában úgy fogalmazott, zárójelbe kell tenni azt a korábbi forgatókönyvet, amely szerint az idén növekedik a magyar gazdaság.

Nagy valószínűség szerint zsugorodás, visszaesés lesz, aminek mértéke most 3 százalékra tehető,

de a végleges adat nagy mértékben függ a járványhelyzet alakulásától, attól, hogy a gazdaság mikor tud kijönni a karanténból - fejtette ki, majd hozzátette, folyamatosan monitorozzák a történéseket.

Kiemelte, a magyar gazdaság most a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint is sokkal válságállóbb helyzetben van, mint a 2008-as válság idején, ami lehetővé teszi, hogy minél kisebb károkkal élje túl a járvány miatti leállást.

A munkahelyek megtartása, megvédése a legfontosabb, aminek érdekében a kormány munkahelymegtartó támogatással, hitellel, garanciaeszközökkel, tőkepótlással, valamint adóintézkedésekkel segíti a vállalkozásokat - hangsúlyozta Varga Mihály.

Elmondta, a kabinet az utolsó simításokat végzi egy hitel- és garanciacsomagon, amelynek részleteiről hamarosan tájékoztatást adnak.

Kitért arra is, hogy a kormány foglalkoztatási csomagja a munkahelyek megvédését, megtartását szolgálja, a leggyorsabb és leghatékonyabb segítséget pedig az adózásban adott könnyítések jelentik a háztartásoknak és a vállalkozásoknak, hogy utóbbiak minél kisebb veszteséggel és minél több munkahelyet megtartva legyenek túl a járvány okozta válsághelyzeten.

A pénzügyminiszter aláhúzta, a kabinet eddigi adókönnyítései 200 milliárd forintot hagynak a vállalkozásoknál és családoknál.

Varga Mihály fontosnak nevezte, hogy a kormány korábbi vállalásait is teljesíti. Példaként említette, hogy folytatják a szociális hozzájárulási adó mérséklését, a teher idén 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken, ami fél év alatt mintegy 160 milliárd forinttal segíti a vállalkozásokat.

Hangsúlyozta, mintegy 600 ezer cégnek lehetővé teszik, hogy a tavaszi határidők helyett szeptemberig nyújtsák be adóbeszámolóikat, ami jelentős pénzügyi segítséget jelent számukra.

A kormány emellett lehetővé tette minden vállalkozásnak, hogy ötmillió forintig terjedő adómérséklést, részletfizetést, vagy fizetési halasztást kérjen - mondta.

Varga Mihály közölte, a kisvállalkozások adójának 12 százalékról 11 százalékra mérséklése 10 milliárd forintos könnyítés, ami 50 ezer vállalkozást segít.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×