Infostart.hu
eur:
365.75
usd:
327.11
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

Mavir: nőtt a bruttó áramfelhasználás

A bruttó villamosenergia-felhasználás 2,3 százalékkal emelkedett Magyarországon az idén az első három hónapban a tavalyi év első három hónapjához képest, az export-import szaldó 27,3 százalékos részaránya eközben elmarad a tavalyi 31,5 százaléktól - állapítható meg a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) honlapján közzétett adatokból.

A magyar villamosenergia rendszer bruttó felhasználása 2020. január és március között elérte a 12,16 terawattórát, egy évvel korábban ugyanebben az időszakban 11,88 terawattóra volt. A felhasználásból az idén 8,8 terawattóra áramot a hazai erőművek állítottak elő, a többi importból származott. Tavaly az első negyedévben 8,18 terawattóra mennyiséget termeltek a hazai erőművek.

Az idén az első negyedévben 3,3 terawattóra áram érkezett külföldről, tavaly ugyanebben az időszakban 3,69 terawattóra. Az import aránya mindkét évben februárban volt a legmagasabb, az idén 29,19 százalék, 2019-ben 36,5 százalék. Tavaly a márciusi adat is magas volt, 35,49 százalék, míg az idén ebben a hónapban - amelynek közepétől már hatályos volt a veszélyhelyzet - mindössze 25,8 százalék.

A magyar villamosenergia rendszer bruttó felhasználása tavaly a teljes évben elérte a 45,6 terawattórát, amelyből 27,5 százalékot, 12,58 terawattórát tett ki az import. A rendszer csúcsterhelése tavaly december 4-én, történelmi rekordján 7099 megawatt volt.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×