Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
325.82
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Utasok érkeznek az 1-es terminálra, amikor az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának kihelyezett ülését a Ferihegy 1-es terminálon tartották, ahol a Budapest Airport vezérigazgatójának beszámolója után a bizottság tagjai megtekintették a 2-es terminál két szárnyát összekötő, március 27-én átadásra kerülő SkyCourt (Égi Udvar) csarnokot.
Nyitókép: MTI Fotó: Földi Imre

Koronavírus – Egymilliárd forintos vis maior keret az idegenforgalomban

Egyelőre forgalomélénkítő kampány helyett a károk minimalizálására, a felkészülésre fókuszál a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Egymilliárd forintos vis maior keretet hozott létre a Magyar Turisztikai Ügynökség a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére – derül ki abból az interjúból, amelyet Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója adott a Világgazdaságnak.

A fertőzés külföldi gócpontjaiban gyakorlatilag megszűnt a turizmus, de rendkívüli visszaesést okozott a vírus ott is, ahol járványról még nincs szó. Párizsban például 40 százalékkal zuhant a vendégforgalom, holott országszerte 13 fertőzöttet jelentettek. Rómában, ahol három beteget regisztráltak, máris 60 százalékos a visszaesés – ismertette a vezérigazgató, és hozzátette, az európai trendeket Magyarország sem tudja elkerülni, márpedig húsvétra akár 85 százalékkal is csökkenhet az európai turizmus.

Magyarországon napról napra nő a visszamondások száma,

a három tavaszi hónapra összesítve a foglalások 16,4 százalékát mondták le

a top 10 küldő országból. A lefoglalt utakat Ausztriából és Németországból 9-9 százalék, az USA-ból és az Egyesült Királyságból 16 százalék, Olaszországból több mint 20, Romániából 27 százalék mondta le. Budapesten közel 20 százalékos már most a lemondások aránya. A vidéket, ahol a belföldi turizmus a domináns, jóval kevésbé érintette a járvány, ott a foglalások 10 százalék alatti mértékben csökkentek.

Ezért hozták létre az egymilliárd forintos turisztikai vis maior alapot, a felhasználásáról később döntenek. Nemzetközi tapasztalatok szerint körülbelül tíz hónap kell ahhoz, hogy az ágazat helyreálljon, ehhez akarnak segítséget nyújtani. Ameddig nem tudni, mikor ér véget Európában a járvány, addig a turisztikai ügynökség nem folytat forgalomélénkítő kampányt.

Guller Zoltán beszélt a nemzetközi repülőtér előkészítéséről Székesfehérvár-Börgöndön, úgy látja, hogy Székesfehérvár remek helyszín, hiszen Budapesttel egy olyan vasúti pálya köti össze, ahol hamarosan 160 kilométeres sebességgel mehetnek a vonatok, így Kelenföld 40 perc, a Déli pályaudvar 50 perc alatt elérhető. A lokációja és az infrastruktúrája már most is alkalmas arra, hogy létrejöjjön Magyarország új nemzeti repülőtere." A ferihegyi ma nem európai színvonalon működik, és alkalmatlan arra, hogy Budapest egyetlen kapuja legyen a repülővel érkező turisták számára" – mondta a vezérigazgató, és jelezte, április 30-ig dolgozzák ki a nemzetközi repülőtérré fejlesztés koncepcióját.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×