Infostart.hu
eur:
380.79
usd:
322.16
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart hivatalában 2020. január 8-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Rekordot döntött tavaly Magyarország

Minden idők legtöbb beruházása érkezett Magyarországra 2019-ben – fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. Ezeknek köszönhetően kiemelkedően nőtt a magyar járműipar is, miközben például a németországi 10 százalékos visszaesést mutat.

A múlt évben a kormány 101 nagyberuházásról állapodott meg magyar és külföldi vállalatokkal,

ezek összértéke eléri a 1705 milliárd forintot, ami hazai GDP négy százalékának megfelelő összeg

– mondta el sajtótájékoztatóján a végleges statisztikák alapján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, kiemelve: „Soha korábban ennyi megállapodást nem tudtunk kötni. A korábbi csúcs 98 volt a 2018-as esztendőből”.

A 20 különböző iparágat érintő 1705 milliárdnyi beruházás megvalósítását a kormány összesen 156 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette. „Az ezen beruházások által Magyarországon létrehozott munkahelyeken adott fizetések 50 százalékkal magasabbak a 2017-es év végi adatnál” – tette hozzá.

Szijjártó Péter azt mondta, az elmúlt év is jól mutatja, hogy

gazdasági dimenzióváltás történt idehaza.

Míg korábban termelésorientált nagyvállalatok érkeztek Magyarországra, addig most olyan új technológiákat alkalmazó cégek ruháznak be idehaza, amelyek igazodnak az új világgazdasági korszak elvárásaihoz. „A magyar gazdaság tehát egy kutatás és fejlesztés által orientált gazdasággá vált” – fogalmazott.

A korábbi évektől eltérően tavaly a legtöbb beruházás nem Németországból, hanem Dél-Koreából érkezett. A tárcavezető szavai szerint a keleti nyitás politikájának sikerét mutatja, hogy a beruházások majdnem felét, 48 százalékát két koreai nagyberuházás adta. Az új munkahelyek harmadát kínai, koreai és japán nagyvállalatok hozták létre.

Magyarország a tradicionális autóipar egyik fellegvára, most azonban már kijelenthetjük, hogy az új autóipari korszak európai fellegvára is lettünk, hiszen csak a tavalyi esztendőben nyolc olyan beruházásról kötöttünk megállapodást, amelyek elektromos akkumulátorok, illetve azok alkatrészeinek gyártásról szól – emlékeztetett Szijjártó Péter. – És nyilvánvalóan ide kapcsolódik az a tény is, hogy az Audi folyamatosan fejleszti az elektromos motorgyártását Győrben, a Schaeffler pedig új gyárat épít Szombathelyen szintén ezen a területen.”

A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette azt is, minden korábbinál több, összesen tizennégy üzleti szolgáltató központ létrehozásáról döntöttek 2019-ben. Szijjártó Péter 2020-ról az mondta, jelenleg is zajlanak tárgyalások egy-két, az autóipar megújulásához köthető, a tavalyi legnagyobbakhoz mérhető volumenű beruházásról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×