eur:
394.13
usd:
363.75
bux:
71237.39
2024. július 8. hétfő Ellák
Nyitókép: Pixabay

Ezek a magyarországi utak épülnek meg 2020-ban

Csaknem 400 milliárd forintból fejeződnek be közúti nagyprojektek az idei évben.

A közúthálózat bővítése idén is folytatódik, hiszen mintegy 160 kilométernyi útfejlesztést adnak majd át, amelyek összértéke mintegy 390 milliárd forint – derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményéből. A 2016 és 2024 közötti időszakban a közúthálózat korszerűsítésére szánt 3200 milliárd forint nagyobbik felét, 1800 milliárd forintot hazai forrásból teremtik elő.

A fő cél a megyei jogú városok és a kiemelt gazdasági területek bekapcsolása a gyorsforgalmi hálózatba négysávos utakkal, az autópályák és autóutak elvezetése a határig a szomszédos országok kapcsolódó fejlesztéseihez igazodó ütemben.

2010 óta összesen mintegy 500 kilométer autópálya vagy autóút épült meg Magyarországon. A többi között megvalósult Salgótarján és Szombathely magas színvonalú összeköttetése, létrejött az első gyorsforgalmi kapcsolat Románia irányába. Az évtized elejétől 2019 végéig több mint 6000 kilométernyi útszakasz felújítása készült el 755 milliárd forintból.

A közúthálózat bővítése folytatódik 2020-ban is, a mintegy 160 kilométernyi idei útfejlesztés összértéke hozzávetőleg 390 milliárd forint:

  • Megvalósul Eger színvonalas bekötése az M25 déli, M3-ig tartó szakaszának átadásával.
  • Kiépül Sopron gyorsforgalmi kapcsolata az M85 Csorna utáni folytatásával.
  • Az M0 körgyűrűtől Abonyig elkészül az M4, tehermentesítve a 4-es főút főváros közeli szakaszait és a főút menti településeket.
  • Befejeződik az autópálya Berettyóújfalu-országhatár szakaszának kivitelezése is, ezzel az M43 után a második sztrádakapcsolat jön létre Erdély irányába.
  • Zalaegerszeg és az M7 közelében is elkészül az M76 egy-egy szakasza.
  • Átadják a komáromi Duna-hidat, amely 60 kilométeres kerülőtől kíméli meg a teherforgalmat.
  • Célba ér az M0 déli szakasz korszerűsítésének első üteme is.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai célja, hogy az ország bármely településéről 30 percen belül elérhetővé váljon egy négysávos útszakasz. Az Útprogram 2016-os elindításának idején ez az elvárás a hazai települések kevesebb mint fele, a magyar emberek kevesebb mint háromnegyede esetében teljesült. A megvalósult és tervezett fejlesztésekkel az idei év végéig ezek az arányok a települések mintegy kétharmadára, a lakosság esetében pedig 86 százalékra javulnak.

Címlapról ajánljuk
Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Alapító bejelentések
Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.

Jön a háborúellenes akcióterv, változik a Babaváró támogatás

A múlt heti két kormányülés döntéseiről tájékoztatott hétfőn Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Szó volt a miniszterelnök váratlan külföldi látogatásairól, a bejelentett védelmi akciótervről és a különadókról, de a benzinárról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.08. hétfő, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Ezért kellett lépnie sürgősen az Orbán-kormánynak

Ezért kellett lépnie sürgősen az Orbán-kormánynak

Ahogyan az a levegőben lógott a költségvetés komoly elcsúszása miatt, a kormány ismét adóemeléssel foltozza be a büdzsét és ezzel közvetve elismerte, hogy az idei megemelt hiánycélt sem tudná tartani. A bejelentés pozitív olvasata, hogy a kormány felismerte a költségvetés felborulásából fakadó kockázatokat és kezeli azokat. Az érem másik oldala, hogy ezúttal sem piackonform lépésekről döntött, ezúttal sem tartós, kiadásoldali intézkedésekről van szó, ami miatt minden ilyen csomag tűzoltásjelleget ölt. Az elszálló költségvetési hiányt toldozgatással és ideiglenesnek ígért adókkal igyekszik menteni a kormány, az ördögi körnek nevezhető kiigazítási spirálból úgy tűnik, nincs kiút, mivel strukturális intézkedéseket nem találunk az akciótervben. Ennek pedig megfizetjük az árát, az ország befektetői megítélésében, a forint árfolyamának változékonyságában, valamint az esetleges későbbi hitelminősítői lépésekben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×