Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
314.61
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: Pixabay

A Honda úgy döntött, inkább úttörő lesz

A japán autógyártók közül elsőként a Honda az év közepén megkezdi a részben önjáró, 3-as SAE szintű autók értékesítését.

A SAE (Society of Automotive Engineers) International 2014-ben egy szabvány formájában definiálta az autonóm gépjárművek terminológiáját, illetve megfogalmazta azok szintjeit az automatizáltság tekintetében.

A 3-as szint már magas automatizáltságot jelent, a vezetőnek például bizonyos feltételek mellett nem kell a forgalomra figyelnie, és például olvashat vagy tévét nézhet.

A 3-as SAE szintű autók azonban csak lassú haladás során vagy közlekedési dugóban lehetnek automatapilóta üzemmódban. A vezetőnek kötelező a vezetőülésben ülnie, hogy szükség esetén bármikor visszavegye a gépkocsi irányítását.

Ilyen, 3-as SAE szintű autókat az Audi már árusít Japánban.

A legmagasabb SAE-szint az ötös, az ilyen autókban a tervek szerint már nem lesz kormánykerék és az utasok a hátsó üléseken foglalnak helyet.

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn és kedden kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a sűrű hetet, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

John Stuart Mill már 1848-ban a „barbárság” maradványának tartotta a nemzeti valutákat, és a magyar gazdaságtörténet lassan őt igazolja. Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy Magyarország nem tudott élni az önálló valutával, a független monetáris politika sokszor nem megvédett minket, hanem elmélyítette a válságokat. Ma, amikor egy új gazdaságpolitikai irány alapján megnyílt az út az euró felé, az EU-párti fordulat és a csatlakozási szándék a legfőbb geopolitikai horgonyunkká lépett elő. Az optimális valutaövezetek elmélete azonban rámutat a folyamat kockázataira is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×