Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
A várható főnyeremények összege látható egy monitoron Debrecenben, a Szerencsejáték Zrt. Darabos utcai lottózójában 2019. március 22-én. Minden idők harmadik legnagyobb nyereménye, 3,414 milliárd forint a tét az Ötöslottó hétvégi sorsolásán.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Tudja, hány magyar lett tavaly lottómilliárdos? Meg fog lepődni

Kiderült, mennyit vihetett haza minden idők legnagyobb hazai lottónyertese, és az is, melyik játék adta a legtöbb milliomost. Idén már mélyebben a zsebbe kell nyúlni a szerencséért.

A hat milliárdosból három a Hatoslottó, kettő az Ötöslottó, egy pedig az Eurojackpot játékosok közül került ki. Utóbbi az év abszolút rekord összegű nyereménye, hiszen

minden idők legnagyobb hazai lottónyertese bruttó 30 millió eurót, azaz több mint 10 milliárd forintot nyert.

Az Ötöslottó esetében a játék történetének harmadik legnagyobb nyereményét (4,194 milliárd forint), a Hatoslottón pedig a második legmagasabb összegét (2,103 milliárd forinton ketten osztoztak) is hazavitték.

A legtöbb milliomost az Ötöslottó adta: több mint 1450 játékos nyert egymillió forintot meghaladó összeget, a legmagasabb négytalálatos közel 6 millió forintot ért.

A második a sorban a sorsjegyek általi nyeremények, hiszen több mint 610 szerencsés lett milliomos ennek a játéktípusnak köszönhetően. Ezután a Joker játék következik, amelyen közel 300-an nyertek egymillió forint felett, majd a Puttó (204), a Tippmix (161), a Kenó (124) és a Luxor (116). A Tippmix játék során az idei év legnagyobb nyereménye megközelíti a 40 millió forintot.

A 2020-as év is nagy nyereményekkel várja a játékosokat, az Ötöslottón például 26 hete halmozódik és már több mint 3,3 milliárdos a főnyeremény - idézi a Szerencsejáték Zrt. közleményét a Portfolio.

Idén ugyanakkor drágább a belépő a játékba, 50 forinttal drágult, 300 forintra emelkedett a legnépszerűbb hazai lottójátékok, az ötös és hatos lottó, valamint a skandináv lottó alapjátékainak ára. A részvételi díjak emelésével a nyereményalap is dinamikusabb ütemben növekszik.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Tízből négy magyar a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyikének tartja a korrupciót, ennél csak az inflációt és az egészségügy állapotát ítélik égetőbbnek – a többi között ez derült ki az Integritás Hatóság „Tiszta úton” kutatásából. Magyarországon ez az első reprezentatív felmérés, amely a korrupcióval kapcsolatos lakossági tapasztalatokat és attitűdöket vizsgálta. A részletekről Vajda Kinga, az Integritás Hatóság Tiszta úton című kutatási programjának vezetője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×