Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.06
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Az épülő Etele Plaza az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában, az Etele tér közvetlen közelében 2019. január 8-án. A Futureal-csoport fejlesztésében megvalósuló, bruttó 137 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontban 180 üzlet kap helyet, a divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások, valamint csaknem 1300 parkolóhely várja majd a látogatókat.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Valamilyen mocorgás látszik a plázastop körül

Interjút adott a témát is érintve Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

A kormány gazdaságpolitikájának alapvető célja, hogy a magyar termékek minél nagyobb arányban jussanak el a magyar boltok polcaira, hiszen így lehet a munkahelyeket megtartani, a béreket növelni - fogalmazott a Világgazdaságnak adott interjújában Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

"Ugyanilyen fontos, hogy minél több hazai tulajdonú üzlet vehessen részt a kiskereskedelemben, hiszen a többségük olyan kistelepülésen működik, ahol nem pusztán gazdasági, hanem társadalompolitikai kérdés is, hogy kinyitnak-e reggelente" - tette hozzá.

Mint rámutatott, országszerte hiába van több hazai kézben lévő bolt, mint külföldi hátterű áruház, az előbbiek értékesítési részaránya legfeljebb 47–48 százalék. Ez szorosan összefügg azzal, hogy a kistelepüléseket kiszolgáló, franchise-hálózatokhoz tartozó vagy önálló kiskereskedelmi vállalkozásokra eleve kisebb forgalom jut.

Az a cél, hogy a bevételekből a valódi súlyuknak megfelelő arányban részesüljenek a magyar tulajdonú üzletek.

Elmondta még, a kiskereskedelem a GDP bő 10 százalékát adja, és hat éve éves átlagban stabilan 5 százalékkal növekszik.

Az élelmiszerköltést jócskán meghaladta az üzemanyag-vásárlás 6,8 százalékos növekedése is, ami arra utal, hogy bár továbbra sem olcsó egy autó fenntartása, a többség már nem kényszerül rá, hogy ezen spóroljon, és egyre többet utazik belföldön.

Cseresnyés Péter szerint januárban a kormány tárgyalhat a plázastopról. A kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár azt mondta: az érintettek részvételével zajlik az egyeztetés az esetleges finomhangolásról; szerinte elsősorban a vásárlóközönség érdekeit kell szem előtt tartani.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×