Infostart.hu
eur:
388.62
usd:
329.86
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Jókora büntetést kapott a magyar Microsoft korrupció miatt

A Microsoft magyarországi vállalatának 8,7 millió dolláros büntetést kell fizetnie korrupció miatt - jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium.

Tájékoztatásuk szerint az amerikai kormányzat vizsgálata kiderítette, hogy a cég leányvállalatának egyes alkalmazottai hamisan arról tájékoztatták a Microsoftot, hogy a szokásosnál nagyobb engedményt kell adniuk a magyar kormányzati szervek által igényelt szoftverek árából.

A közlemény szerint a Microsoft Hungary elismerte, hogy

legalább 2013 elejétől 2015-ig a leányvállalat egyik vezetője és más munkatársai megnövelték a haszonkulcsot a szoftverlicencek magyar kormányzati szerveknek való eladásakor.

"Ennek elősegítése érdekében a Microsoft Hungary vezetői és alkalmazottai hamisan arról tájékoztatták a Microsoftot, hogy túlzó árengedményekre volt szükség a Microsoft-szoftvereket kormányzati vásárlóknak forgalmazó viszonteladóknál" - olvasható a közleményben. Egyben leszögezték azt is, hogy a kedvezmény nem a kormányzati vásárlókhoz került, hanem korrupciós célokra használták fel, miközben hamisan "árengedményként" könyvelték el.

Az amerikai hatóságok szerint mindezzel a Microsoft Hungary megsértette az Egyesült Államokban érvényben lévő, a külföldi korrupciós gyakorlatra vonatkozó törvényt.

A közlemény megállapította: a magyar leányvállalat ugyan nem önként tárta fel a rendellenességeket, de együttműködött az igazságügyi minisztérium nyomozásával és széleskörű intézkedéseket hozott a helyzet orvoslására.

Ezzel kapcsolatban a Microsoft Corporation 16,5 millió dolláros kártérítés és ítéletet megelőző kamat megfizetésében állapodott meg az amerikai tőzsdefelügyelettel (SEC) a magyarországi ügy, valamint hírügynökségi jelentések szerint szaúd-arábiai és thaiföldi tisztségviselők utazásaira és ajándékaira fordított "lezsírozott alapok" és a Microsoft törökországi leányvállalatát érintő, magyarázat nélküli árengedmények miatt.

Amerikai sajtójelentések szerint Brad Smith, a Microsoft elnöke hétfőn küldött körlevélben hangsúlyozta:

a fizetendő büntetésről szóló megállapodásokra "munkatársak teljességgel elfogadhatatlan helytelen viselkedése miatt" került sor.

"Etikus üzleti gyakorlat ügyében nincs helye kompromisszumnak" - hangoztatta Smith. Egyúttal közölte azt is, hogy a Microsoft Hungarynál érintett dolgozók már nincsenek a vállalatnál.

Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×