Infostart.hu
eur:
387.71
usd:
329.36
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Egy budapesti vendéglátó egységben sajtótájékoztatón mutatták be a technológiát. Az OTP Bank a MasterCarddal együttműködésben elsőként alkalmazza Magyarországon a PayPass érintésnélküli bankkártyás rendszert. Az innovatív kártyatechnológiát a MasterCard 2002-ben vezette be, amely gyors és biztonságos alternatívát nyújt a kisösszegű készpénzes vásárlások helyettesítésére.
Nyitókép: Földi Imre

Még mindig a készpénz az úr

Az elmúlt években megduplázódott az elektronikus fizetések száma Magyarországon – ismertette a jegybank fizetési rendszerek változásait vizsgáló jelentését a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója. Bartha Lajos közölte: ennek ellenére továbbra is túlsúlyban van a készpénzhasználat.

2018-ban összesen mintegy 1 milliárd 250 millió elektronikus fizetési műveletet hajtottak végre az ügyfelek. A bankkártyás fizetések száma és értéke is közel 25 százalékkal nőtt 2017-hez viszonyítva, az érintéses vásárlások számának aránya pedig meghaladta a 86 százalékot - derült ki a jelentésből.

2018 végén 145 ezer POS terminál üzemelt az országban.

Bár az elmúlt 5-6 évet vizsgálva az látszik, hogy Magyarországon megduplázódott az elektronikus fizetések száma, mégis jelentős tér van arra, hogy ez tovább növekedjen - fogalmazott Bartha Lajos az InfoRádiónak nyilatkozva. A NAV pénztárgépi adatbázisából is kitűnik, hogy

a vásárlások 85 százaléka még mindig készpénzzel történik, és a fizetések csupán 15 százaléka zajlik elektronikus módon.

Megfigyelhető, hogy a bankkártyás vásárlások száma az elmúlt években 20-25 százalékkal nőtt, de az átutalások száma moderált, 3-4 százalékos növekedést mutat csak. Emiatt készül az azonnali fizetési rendszer is - mutatott rá Bartha Lajos -, hogy segítsen abban, hogy az átutalás is egy olyan fizetési formává váljon, amit szívesen és kényelmesen tudnak használni az ügyfelek.

"Ha az átutalásokban is egy meredekebb emelkedést látunk majd a bankkártyák mellett, akkor ez oda vezethet, hogy a jelenlegi 15 százalékos elektronikus arány 5-10 éves távlatban akár egy 40-50 százalékos arányt is elérhet" – fogalmazott a jegybank ügyvezető igazgatója.

Bartha Lajos hozzátette: lesznek olyan tranzakciótípusok, ahol át fog terelődni a bankkártya a mobiltelefonokra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×