Infostart.hu
eur:
364.7
usd:
325.88
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Becsei András a bankszövetség új elnöke

A Magyar Bankszövetség hétfői rendkívüli testületi ülésén egyhangú támogatással a szövetség új elnökének választotta Becsei András eddigi alelnököt, az OTP Jelzálogbank és az OTP Lakástakarékpénztár vezérigazgatóját.

A bankszövetség hétfői közleménye alapján a megüresedett alelnöki pozícióra Jelasity Radován eddigi elnökségi tagot, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatóját választották meg. Új elnökségi tag lett Búza Éva, a Garantiqa vezérigazgatója és Vida József, az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank elnök-vezérigazgatója.

A szövetség korábbi elnökét, Patai Mihályt ez év áprilisában a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé nevezték ki.

A közleményben kitérnek arra: a Magyar Bankszövetségben a rendes tisztújítás háromévente történik, legközelebb 2020 tavaszán lesz, így a most megválasztott tisztségviselők a jövő év tavaszáig terjedő időszakra vállalták feladatukat, amikor teljes tisztújítás során választ majd a szövetség új elnökséget, felügyelő bizottságot és etikai bizottsági elnököt.

Becsei András, a frissen megválasztott bankszövetségi elnök felszólalásában kiemelte, hogy a Magyar Bankszövetség folytatni kívánja az eddigi konstruktív együttműködést a kormányzattal és a jegybankkal, melynek révén a bankszektor stabil pénzügyi hátteret tud biztosítani az uniós átlagot meghaladó növekedéshez.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányult, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×