Infostart.hu
eur:
378.26
usd:
320.94
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Termékek házhozszállításához használt teherautók sorakoznak a vasárnap zárva tartó bécsi úti Tesco áruháznál Budapesten 2015. március 22-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Óriási verseny kezdődött Budapesten

Az ország teljes területére még egyik lánc sem szállít élelmiszert, a fővárosban és környékén viszont már öt fajsúlyos szereplő versenyez a megrendelésekért.

Míg a hagyományos kiskereskedelem legfeljebb 5-6 százalékkal nő évente, az online a magasabb bázison is 18-20 százalékkal, emiatt az élelmiszer-kiskereskedelmi láncoknak is egyre fontosabb a virtuális tér. A hazai bolthálózatok közül tegnap a SPAR immár ötödik szereplőként indította el webshopját, ezzel a lépéssel pedig a GRoby, a Tesco, a CBA Príma és az Auchan nyomdokaiba lépett.

A Világgazdaság körképe szerint kosárérték terén mindenütt legalább két-háromszoros, de van ahol négy-ötszörös a különbség az internetes vásárlások javára: jellemzően a 4-6 ezer forintos bolti kosarakkal állnak szemben a legalább 20-25 ezer forintos netes rendelések. Az utóbbiak összetételében egyelőre főként a nehéz, de nagy mennyiségben vásárolt termékek vannak többségben: a sör, az ásványvíz, az üdítő, a tartós tej, a tisztítószer és a papíráru.

Bár az élelmiszerek online beszerzése iránti igény egyre nő, a hazai, 4 százalék körüli arány messze elmarad még a 10 százalék feletti uniós átlagtól. Online kiszállításának 2013-as indulása óta a Tesco több mint 20 millió rendelést teljesített, ennek során mintegy 150 millió terméket juttatott el 500 ezer címre. A GRobynál a forgalom harmadáért felel az online értékesítés, ehhez azonban az is hozzájárul, hogy hagyományos üzletei a parkolók hiánya miatt nagybevásárlásra eleve nem alkalmasak. A CBA Prímánál is azt tapasztalják, hogy legalább három-négyszer akkora értékűek a netes vásárlások, mint a boltiak.

Címlapról ajánljuk
Szuperválasztási év – már figyelmeztetni kell az AfD miatt

Szuperválasztási év – már figyelmeztetni kell az AfD miatt

Öt tartományban rendeznek helyi parlamenti választásokat idén Németországban, és különösen a keletiekben a radikális jobboldali AfD befutónak számít. A CDU-elnök Friedrich Merz kancellár az ellenzéki pártot a konzervatívok „legveszélyesebb” kihívójának tekinti.

Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa másfél év után nyúlt hozzá a jegybanki alapkamathoz, amelyet 25 bázisponttal csökkentett. Az MNB-elnök kedd délután sajtótájékoztatón magyarázta el a döntés hátterét. Kiemelte az inflációs adatokat, a hitelezés megindulását, illetve az élelmiszerek év eleji átárazását, ám a növekedést kifejezetten alacsonynak tartja a jegybank, az ipari termelés húzza vissza. Varga Mihály részletesen kommentálta a Barátság olajvezeték ügyét. Van magánvéleménye Nagy Márton „öt bankos” bejelentéséről, de ezt jegybankelnökként nem osztja meg a nyilvánossággal.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Vizsgálódik az MNB, nagyot esett a Mol árfolyama

Vizsgálódik az MNB, nagyot esett a Mol árfolyama

Az elmúlt időszakban elromlott a hangulat tőzsdéken, részben Donald Trump vámintézkedései miatt, melyeket azt követően hozott nyilvánosságra, hogy az Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette viszonossági vámjainak nagy részét. Emellett az AI körüli bizonytalanság is nyomást helyezett a piacra, az elmúlt hetekhez hasonlóan újabb részvényeket ütöttek meg a mesterséges intelligencia potenciális diszruptív hatása miatt. Európában ma vegyes mozgások láthatók, nincs határozott irány a piacokon. Ma itthon a Magyar Nemzeti Bank délutáni kamatdöntése a kiemelt esemény, az előzetes várakozásoknak megfelelően kamatot csökkentett a jegybank. Emellett a Mol részvényeiben látható nagyobb elmozdulás, miután az MNB bennfentes kereskelem gyanúja miatt indított vizsgálatot a céggel szemben. A Telekom ezzel szemben nagyot emelkedett a holnapi gyorsjelentés előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×