Infostart.hu
eur:
376.36
usd:
319.33
bux:
126182.5
2026. február 25. szerda Géza
A törökbálinti kormányablak 2019. január 21-én, az átadás napján.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Ügyfél és hatóság is még csak tanulja a cégkaput

Előfordul, hogy maguk a hatóságok nem kézbesítik megfelelően a hivatalos iratokat; ebben az esetben a Kúria döntése szerint az ügyfelet nem érheti hátrány - közölte a PricewaterhouseCoopers adótanácsadó ügyvédje, Kelemen Dániel.

Amilyen hasznos újítás a cégkapu és a közigazgatási eljárások digitalizációja, ugyanolyan mértékben fakadnak kockázatok is a rendszer működéséből. Ahogyan egyre több hatóság küldi a küldeményeit a cégkapun keresztül, úgy látni azt, hogy a vállalkozások egyre nehezebben birkóznak meg a küldeményekkel - mondta el az InfoRádióban Kelemen Dániel, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal ügyvédje.

"Könnyen előfordulhat, hogy nem a megfelelő személy tölti le az adott iratot, vagy letölti, de nem a megfelelő helyre juttatja el azt" - említett néhány típusproblémát a szakember. Ráadásul, mint mondta,

az ilyen bajok sokszor jogvesztő határidővel párosulnak, így komoly veszélyt jelenthetnek.

Márpedig ha a hatóság részéről a kézbesítés szabályos volt, és a cégkapun keresztül letöltötték az adott dokumentumot, akkor "alappal nem lehet hivatkozni a határidő elmulasztására azzal, hogy a szervezeten belül nem jutott célba megfelelően az irat".

Kelemen Dániel ugyanakkor azt is tapasztalta a gyakorlatban, hogy néha

a hatóság is hibázhat a kézbesítésnél,

például nem a megfelelő cégkapura érkezik a küldemény.

Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy fontos határozatot hozott ezzel kapcsolatban a Kúria a közelmúltban, amikor egy jogegységi döntésben kimondta: abban az esetben, ha jogi képviselővel jár az ügyfél, akkor a hatóság a jogi képviselőnek köteles ezeket az iratokat kézbesíteni, és csak ez tekinthető szabályosnak". Azt is kimondta a Kúria, hogy ha az adóhatóság az ügyfélnek kézbesít és a jogi képviselőnek nem, az ügyfél pedig a jogi képviselőn keresztül postáz vissza, emiatt az ügyfelet hátrány nem érheti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×