Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
326.31
bux:
144722.13
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay

Varga Mihály gazdaságvédelmi intézkedésekről beszélt

Többek között a foglalkoztatás lehetőségét is erősítenék a következő hónapokban.

A pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság idei növekedése is nagyobb lehet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által vártnál, ugyanakkor úgy látja, hogy Magyarországon is érdemes a világgazdasági lendület visszaesésére felkészülni, erre gazdaságvédelmi programot alakíthat ki a kormány tavasszal.

Varga Mihály a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában úgy fogalmazott: több szó esik egy lehetséges új gazdasági válságról, mint amennyi ebből a magyar gazdaság teljesítményén látszik. A miniszter ugyanakkor hozzátette: a világgazdasági lendület kezd kicsit visszaesni, és ezeket a hatásokat Magyarország sem tudja kizárni, erre érdemes felkészülni.

A kormány olyan intézkedéseket kíván hozni, amelyek megvédik a munkahelyeket, a bérnövekedés ütemét; törekszenek arra, hogy a fejlesztések ne álljanak le, ne törjön meg a fogyasztás lendülete, és a bérek, nyugdíjak megtartsák vásárlóerejüket.

Több minisztériumban is folyik tervezés, amely alapján gazdaságvédelmi programot alakíthatnak ki tavasszal

- közölte a pénzügyminiszter. Azt is elmondta: a következő hónapokban terveznek három-négy olyan intézkedést, amelyek tovább erősítenék a foglalkoztatás lehetőségét mindenki számára.

Az OECD-jelentésről

Varga Mihány az OECD csütörtökön kiadott országelemzéséről szólva kitért arra: a nemzetközi intézmények utólag javítani szokták a magyar gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozásaikat. A miniszter szerint a 2018-as év jó példa arra, hogy mennyire pesszimista volt az elemzői várakozás; 3,5 százalék volt a legkedvezőbb előrejelzés, ugyanakkor a tavalyi magyar gazdasági növekedés 4,6-4,7 százalék lesz - mutatott rá.

A magyar gazdasági növekedést húzó tényezők közül a pénzügyminiszter kiemelte a lakossági fogyasztás és a beruházások bővülését.

Varga Mihály hangsúlyozta, a munkaerőpiacon az elmúlt években jelentős változás történt, Magyarországon a mintegy 12 százalékosról 3,6 százalékosra csökkent a munkanélküliség, néhány ágazatban munkaerőhiány alakult ki. A magyar kormány nem a bevándorlással kívánja megoldani a foglalkoztatást, a rendelkezésre álló hazai tartalékot szeretnék mobilizálni - jelezte. A magyar munkaerő tartalékának a jelenleg még inaktívakat, a közfoglalkoztatottakat és a munkanélkülieket nevezte, kiemelve a nők, valamint a nyugdíjasok foglalkoztatottsági arányának növelését.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×