Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
326.31
bux:
144722.13
2026. november 3. kedd Győző

Lemondott a Nissan kínai piacért felelős vezetője

Lemondott José Munoz, a Nissan Motor Co. kínai piacért felelős vezető tisztviselője, miután a japán autógyártó kiterjesztette vizsgálatát a cég felmentett elnöke, Carlos Ghosn feltételezett pénzügyi visszaéléseinek ügyében.

A Reuters brit hírügynökség jelentése szerint a japán vállalat vizsgálódni kezdett Munoz azon döntései után, amelyeket akkor hozott, amikor 2016 és 2018 között a Nissan észak-amerikai piacért felelős vezetője volt.

Munoz a LinkedIn közösségi oldalon közölte: döntését azért hozta meg, mert a japán cég olyan ügyekbe keveredett, amelyek elterelik a figyelmét.

A Nissan megerősítette, hogy Munoz azonnali hatállyal távozott a cégtől.

Az AP amerikai hírügynökség szerint Munoz lemondása az első eset, hogy a japán vállalat nyilvánosan is elismerte, hogy egy vezető tisztségviselő távozásának köze van Ghosn letartóztatásához. Az AP megjegyezte, hogy az utóbbi időben többen is távoztak a vállalattól, amely viszont cáfolta, hogy közük lett volna Ghosn ügyéhez.

Az 53 éves Munoz 2004-ben csatlakozott a Nissanhoz. Sikeresen vezette az autógyártó terjeszkedését az észak-amerikai piacon a 2008-as gazdasági világválság után. A lemondott tisztségviselő LinkedIn bejegyzésében közölte: büszke arra, hogy szerepet játszhatott a 74 százalékos növekedés elérésében Észak-Amerikában, a piaci dominancia megszerzésében Mexikóban, a piaci részesedés növekedésnek indításában Kínában, és a Renault-Nissan-Mitsubishi autóipari együttműködésnek a világ legnagyobb cégcsoportjává válásában.

Carlos Ghosnt november közepén tartóztatták le azzal a váddal, hogy éveken keresztül valótlan adatokat jelentett jövedelméről a Nissan tőzsdei felügyeletnek benyújtott jelentéseiben. Letartóztatását később meghosszabbították és a vádat kiegészítették azzal is, hogy a 2008-as pénzügyi válság során saját befektetései után elszenvedett 1,85 milliárd jenes veszteségeit a Nissan könyveire terhelte át.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×