Infostart.hu
eur:
388.43
usd:
336.52
bux:
122537.07
2026. március 18. szerda Ede, Sándor
Nyitókép: Pixabay

Párbeszéd a gazdaságról: áldozatot kell hozni a versenyképességért

A Magyar Nemzeti Bank 180 pontos versenyképességi javaslatáról beszélgetett az InfoRádió Párbeszéd a gazdaságról című sorozatában Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért és közgazdasági elemzésekért felelős ügyvezető igazgatója és Szabó László, a Hold Alapkezelő elnöke.

Az Alapblog a beszélgetés főbb üzeneteit a következőkben összegezte:

  • Rövid távon jónak látszik hazánk helyzete, hiszen 2018-ban erősen növekszik a magyar gazdaság, a versenyképesség azonban a hosszú távú lehetőségekről szól. A sikeres gazdasági felzárkózás ritka jelenség. Az elmúlt több mint fél évszázad tapasztalatai azt mutatták, hogy 100 közepes fejlettségű gazdaságból csak minden tizedik tudott a legfejlettebb országokhoz felzárkózni. Ez egy nagy lépés, amelyhez nagy változtatásokra van szükség, ami nem érkezik automatikusan.
  • Az MNB 180 pontjának legfontosabb újdonsága talán az, hogy új, modern keretbe helyezi a versenyképességről való gondolkodást. Emellett az elemzés bemutatja, hogy az osztrák fejlettségi szint fenntartható megközelítéséhez nagy változásokra, átfogó versenyképességi fordulatra van szükség.
  • Az egyik legfontosabb feladat – miután a munkaerőpiaci tartalékokat már sikerült mobilizálni –, hogy a gazdaság termelékenységén javítsunk. Ez euróban számítva jelenleg az osztrák harmada körül jár és főleg a kkv-szektorban van jelentősebb lemaradásunk. Kulcs, hogy a jelenleg Kelet-Európából Nyugatra áramló képzett munkaerőt visszafordítsuk, ennek eszköze az aktív adó- és bérpolitika lehet.
  • Sok esetben a versenyképesség javulásának a alapvető gátja, ha a rövid távú politikai érdekek szembe mennek a hosszú távú versenyképességi lépésekkel, és ilyenkor a kormányok az áldozattal járó döntéseket kevéssé hajlandók meghozni.
  • Ezt a problémát feloldhatja, ha a versenyképesség javítására létrejönnek megfelelő intézmények (ez Magyarországon elvileg már megvalósult), de fontos a megvalósítás folyamatos visszamérése is, ami leküzdheti a rövid és hosszú távú érdekek eltéréséből adódó akadályt.
  • Magyarországon fontos lenne, hogy a kormányzat megfelelően azonosítsa, milyen területeken van tennivalója, és milyen területeken kell csak a szabályok megfelelő kialakításával a versenyre bíznia a gazdasági teljesítmény javulását. Ez nagy előrelépés lehetne.
  • Az állam hatékonyságával kapcsolatban történtek már előrelépések, néhány területen már elindult a digitalizáció, de a bürokrácia és a szürkegazdaság visszaszorítása is ilyenek. Ugyanakkor a legfontosabb ezzel kapcsolatban az állam iránti általános bizalom megjelenése lenne. Szabó László szerint a gazdaság résztvevőinek nehezebb egy olyan államban bízniuk, amelyik nemcsak szabályozó, hanem kiterjedt gazdasági érdekeltségekkel is rendelkezik, hiszen egy ilyen modellben garantált a rengeteg érdekkonfliktus. Ezen a problémán is segíthet a teljesítmények transzparens mérése. Ehhez persze az államtól ténylegesen független „értékelő” szervezetek kellenek. A közepesen fejlett országokban a tapasztalatok szerint sok esetben csak papíron valósul meg ez a valódi függetlenség, így hiába épül ki az intézményrendszer, az valójában képtelen megoldani a létrejöttét okozó problémákat.
  • A munkát terhelő adók csökkentése, így az akár egy számjegyű szja elérése egy fontos eleme a javaslatoknak, ami önmagában is segítheti a nyugati nettó bérekhez való felzárkózást. A másik eleme a bérfelzárkózásnak az aktív bérpolitika, azaz például a minimálbér és a garantált bérminimum folyamatos emelése. Ezenkívül a kkv-szektor fókuszált felkészítése a többnyire külföldi, nagyobb méretből adódóan egyébként is hatékonyabb vállalatokkal való bérversenyre is szükséges, például adókedvezményekkel. Azt észre kell venni, hogy teljes foglalkoztatottság mellett a munkahelyteremtés helyett egyre inkább a munkaerő megfelelő átcsoportosítására kell fókuszálni, hogy a foglalkoztatás olyan ágazatokban és régiókban realizálódhasson, ahol az a legmagasabb hozzáadott értékkel párosul.
  • Történelmileg a felzárkózás egy másik fontos eleme volt a növekvő lakosság és a demográfiai fordulat. A születésszámban (termékenységi rátában) történt ugyan előrelépés, de ez még távol van a reprodukcióhoz szükségestől. A családi adózás további szélesítése, a bölcsődék fejlesztése egyaránt segíthet. Az egészségügy javítása pedig a munkában töltött évek emelkedésén tud sokat segíteni.
  • A jelenlegi oktatás az alapfokú tudás átadásában jól teljesít, de a hetedikes-nyolcadikos korosztálynál már az látszik, hogy ezt a tudást használni már nem képesek megfelelően. Itt és a felsőoktatás terén egyaránt komoly előrelépésre lesz szükség.
  • Szabó László szerint a demográfiával kapcsolatos kormányzati lépések dicsérendők, de a népességcsökkenés megállítása (a termékenységi mutató 2,1 fölé emelése) reálisan lehetetlen vállalkozásnak tűnik. A szülőképes korú nők számának folyamatos csökkenése és a modern társadalmi berendezkedés csökkenti a születési számokat. Az elmúlt években jelentkező pozitív demográfiai jelenségek biztatók, de egyben ellentmondásosak is. Például a családtámogatásban egyre nagyobb szerepet játszó adókedvezmények (amelyek a magas keresetűek számára jelentenek nagyobb támogatást) ellenére a születésszám a társadalom perifériáján nőtt leginkább. Nagyon úgy tűnik, a jómódúaknak juttatott kedvezmények határhaszna már alacsony, miközben a periférián születettek életkörülményei a munkaerőpiac javulása ellenére csapnivalók. Talán célszerű lenne a támogatások egy részének átcsoportosítása a leszakadt régiók oktatási és egészségügyi helyzetének javítására, hiszen emberfeletti feladatról van szó. Társadalmi és gazdasági szempontból a puszta születési számoknál sokkal fontosabb a társadalomba és a munkaerőpiacra beintegrálhatók száma.
  • A tényleges politikai és gazdaságpolitikai lépések mellett a hosszú távú versenyképesség iránti elkötelezettség kinyilvánítása szimbolikus lépéseket is megkövetel, amellyel a kormány jelzi, hogy rövid távú politikai céljait is hajlandó feláldozni a fenti célok oltárán. Szabó László szerint erre egyelőre sajnos kevés jel mutat.

A magazin eddigi témáiról itt olvashat. A korábbi adásokat meg is hallgathatja, vagy akár meg is nézheti.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán kedden este megerősítette, illetve bosszút esküdött Ali Laridzsáni, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárának és Golamreza Szolejmáninak, az iráni Forradalmi Gárdához tartozó Baszidzs erők parancsnokának a halála miatt. Teherán bosszúból Izrael középső részét vette légi támadás alá, Ramat Gan városában ketten meghaltak. Az éjszaka folyamán az izraeli hadsereg közölte: folytatták a Hezbollah elleni csapásaikat Dél-Libanonban, miközben Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek mind iráni rakéták és drónok elfogásáról számolt be. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága szerint 2,5 tonnás óriásbombákat vetettek be iráni rakétalétesítmények ellen a Hormuzi-szoros térségében, ugyanakkor Donald Trump többször elégedetlenségét fejezte ki a NATO-szövetségesek döntése miatt, akik nem küldtek hadihajókat a hajózási útvonal védelme érdekében. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×