Infostart.hu
eur:
378.57
usd:
321.44
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Pesszimistábbak lettek a cégek

Az elmúlt négy év legalacsonyabb eredményét érte el a K&H nagyvállalati növekedési index, ami egy negyedév alatt a felére csökkent, így jelenleg 4 ponton áll. A visszafogott hangulat egyértelműen a gazdasági környezet megítélésére vonatkozik, mivel rövid és középtávon is jelentősen visszaesett a jelenleginél kedvezőbb növekedési ütemet feltételezők aránya.

Elfogyóban van a hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevételű, nem állami nagyvállalatok optimizmusa. A cégek aktuális gazdasági helyzetéről és növekedési kilátásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index az előző negyedévhez képest a felére csökkent, így jelenleg 4 ponton áll.

A hazai nagyvállalati döntéshozók körében végzett felmérés eredménye szerint a cégek egyre inkább visszafogják következő egy évi várakozásaikat, hiszen közel egy éve egy lassú csökkenő trend vette kezdetét. A vállalatvezetők még mindig jóval bizakodóbbak a saját cégük helyzetével kapcsolatban, mint a hazai gazdasági környezet változását illetően – mondta az eredményekről Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.

A vállalattal kapcsolatos visszafogottabb várakozások két területen érhetők leginkább tetten. Egyrészt jelentősen, 32%-ról 22%-ra lecsökkent azoknak a vállalatoknak az aránya, amelyek a következő egy év során a cégük növekedését várják, valamint 4% helyett már 8% számol azzal, hogy cége a jelenlegi állapothoz képest kedvezőtlenebb helyzetben lesz. Ezzel összefüggésben a következő egy évben alacsonyabb pénzügyi eredményekkel is számolnak a vállalati döntéshozók: az előző negyedévhez képest az árbevétel várt növekedése 1,6-ról 1,2%-ra, míg a várt profitnövekedés 1,3%-ról 0,6%-ra mérséklődött.

A gazdasági kilátásokat illetően egyéves és hároméves időtávon is jelentősen romlottak a várakozások. Rövid távon 19%-ról 11%-ra, míg középtávon 35%-ról 22%-ra visszaesett a gazdasági javulást feltételező cégek aránya. Emellett, bár a cégek túlnyomó többsége szerint (84%) a gazdaságpolitikai intézkedések érdemben nem befolyásolják cégük helyzetét a következő egy évben, egy árnyalatnyival többen vannak azok, akik úgy vélik negatív (9%), mint akik szerint pozitív (7%) hatással lesznek rájuk.

Címlapról ajánljuk
Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Fordulatok egymásutánja – Hogy tart máig is a néhány naposra tervezett ukrajnai háború?

Négy évvel ezelőtt, 2022 február 24-én az orosz hadsereg több irányból is benyomult Ukrajnába. A hivatalosan különleges katonai műveleteknek nevezett akció azonban váratlanul heves ellenállásba ütközött, és idővel borzasztó áldozatokat követelő felőrlő háborúvá alakult át, amelynek a végét még mindig nem látni.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×