Infostart.hu
eur:
375.41
usd:
318.04
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Az OTP Bank Kálvin téri fiókjának bejárata. MTVA/Bizományosi: Róka László  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Róka László

Dübörög a hitelezés, de nem fordulhat elő az, ami 2008-ban

Milliárdos eredményeket könyvelt el az OTP Ukrajnában és Romániában, és szerencsésnek bizonyult a szerbiai és a horvátországi bevásárlás is a bank vezérigazgató-helyettese szerint.

Sikeresek voltak az OTP Bank elmúlt időszakban végrehajtott akvizíciói, ezt mutatja a bankcsoport idei harmadik negyedéves működési eredménye.

Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az InfoRádiónak elmondta, működési eredményük 7 százalékkal nőtt, de ebben benne volt az is, hogy "akviráltak" bankokat, ezek nélkül 3 százalékos a bővülés, ami a korábbi évekhez képest, amikor az érték negatív volt, jónak számít.

Az OTP leánybankok közül a tavaly megvásárolt horvát Splitska banka teljesített különlegesen jól Bencsik László szerint. Vele együtt a horvátországi OTP-teljesítmény 21 milliárd forint, amit kiváló eredménynek gondolnak. Szerbiában is vásárolt bankot az OTP a közelmúltban, ami szintén jól teljesít, és Ukrajnából is született 8 milliárd forint eredménye a pénzintézetnek. Romániában 9 hónap alatt, bár csak kis bankról van szó keleti szomszédunknál, 5 milliárd forintos eredményt ért el az OTP.

Hitelek: vállalkozások, lakás

A bank úgynevezett "teljesítő" hitelállománya 18 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben, ennek tekintélyes részét a szerb bevásárlás jelenti. Vállalati és lakáscélra is sokkal nagyobb állományú hitel keletkezett, mint egy évvel korábban, 27, illetve 11 százalékkal. Ha csak a felvett hiteleket nézzük, lakáscélra 46 százalékkal adott többet kölcsön az OTP idén, mint egy évvel korábban. Ugyanez a szám a személyi kölcsönök esetében 55 százalék.

A jövőt illetően bizakodó a hitelkihelyezés növekedése kapcsolatban Bencsik László, aki nem tart attól, hogy a válság előtti "túlfűtöttség" újra előáll, mert mint mondta, ezt a jegybank által a rendszerbe épített, például hitelfelvételi fékek is megakadályozzák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

A washingtoni Capitoliumban magyar idő szerint szerda hajnalban tartott elnöki évértékelőn visszatérő elem volt a normalitás és a közbiztonság hangsúlyozása, amit Donald Tump szerint ő maga képvisel a leghatékonyabban – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Az Amerika-szakértő kitért arra is, miért nyúlna vissza a régi idők egyik nagy vívmányához az elnök a vámpolitikában, továbbá a novemberi félidős választások igazi tétje is szóba került.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×