Infostart.hu
eur:
362.16
usd:
316.3
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Óriási növekedés a lízingpiacon

Rekordbővülést ért el a magyar lízingpiac az első fél évben: az új finanszírozások összege elérte a 329 milliárd forintot, ami sokéves csúcsnak számít, és 18 százalékos növekedést jelent éves szinten - közölte a Magyar Lízingszövetség.

A Magyar Lízingszövetség szerint a bővülés elsősorban a továbbra is nagyon jól szereplő járműfinanszírozásnak köszönhető, de növekedés volt a termelőeszközöknél is.

A lízingcégek az idén közel 20 százalékos növekedéssel számolnak.

A lízingvállalatok teljes portfóliója továbbra is stabil, a félév végén 1300 milliárd forintot tett ki. Növekedést mutat a kiskereskedelmi autófinanszírozási portfólió mellett a haszongépjárművekhez és az egyéb gépekhez kötődő kitettség is.

Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke a közleményben elmondta: a gazdasági környezet kedvező, a GDP várhatóan jelentősen bővül és a vállalkozások beruházási kedve javult. Ugyanakkor a kamatemelési várakozások fokozódtak, a forintalapú konstrukciók kamata az utóbbi hónapokban nőtt, főként az agrárfinanszírozásban.

Közölték: a járműpiac növekedése nagyban hozzájárul a lízingpiaci fejlődéshez. A személy- és kisteherautóknál a finanszírozott összeg kiemelkedő mértékben, 40 százalékkal közel 119 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben. Ezen belül a magánszemélyek újautó-beszerzéseit 17,2 milliárd forint értékben finanszírozták a lízingcégek, ami szintén 40 százalékos emelkedés. A flottaszegmensben a finanszírozott összeg 12 százalékkal közel 40 milliárd forintra nőtt.

A gépeket és berendezéseket, valamint haszonjárműveket magában foglaló eszközfinanszírozásban a finanszírozott összeg 168,6 milliárd forintra rúgott az év első hat hónapjában, ez 7 százalékos éves bővülést jelent.

A mezőgazdaságigép-finanszírozásban a kihelyezett összeg 2018 első felében 39,3 milliárd forint volt, ez közel 12 százalékkal haladja meg az egyébként magas bázist.

A magyarországi építőipari boommal összhangban az építőipari gépeknél 33 százalékkal 11,1 milliárd forintra nőtt a lízingcégek által kihelyezett összeg. Az állami infrastrukturális beruházásoknak és a lakásépítés talpra állásának köszönhetően az építőiparigép-lízingnél az év hátralévő részében további bővülésre lehet számítani - olvasható a Lízingszövetség közleményében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

Az AI-részvények húzták az amerikai tőzsdéket

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×