Infostart.hu
eur:
380.88
usd:
322.45
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Ennyivel nőttek a keresetek

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete májusban 327 500 forint volt, 10,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az első öt hónapban a bruttó és a nettó átlagkeresetek is 12,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a bruttó átlagkereset a nemzetgazdaságban 323 400 forint, a nettó átlagkereset pedig 215 000 forint volt.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással - közölte a KSH.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×