Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Újabb negatív rekordot ért el a forint, amely délután 313,50-ig gyengült az euróval szemben.
Nyitókép: Kovács Tamás

A forint stabilizálódásával számol a Raiffeisen Bank

Emelte idei gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését a Raiffeisen Bank. A pénzintézet 2018-ban 4,2 százalékos növekedésre számít - közölte a társaság vezető elemzője a várakozások ismertetésekor. Török Zoltán a devizapiacról elmondta: a forint stabilizálódásával számolnak és azzal, hogy ebben az évben már nem megy a 320-as szint alá az euró-forint jegyzés.

Az idei évben a csúcsára ér a gazdasági növekedés Magyarországon, a tavalyi 4%-hoz képest 4,2% feletti GDP-bővülésre számít a Raiffeisen Bank - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője.

"Az első félév jelenti a gazdasági ciklus csúcsát. Az első negyedéves 4,7%-os növekedést követően hasonlóan gyors lehet a növekedés a második negyedévben, de aztán

a második félévben már lassulásra számítunk, ami folytatódik 2019-ben és 2020-ban.

Ez nem egy országspecifikus dolog, az egész eurózónában ezt a folyamatot várjuk kiteljesedni. Jövőre 3,5% körüli lehet Magyarországon a gazdasági növekedés" - tette hozzá a vezető elemző.

Stabilizálódhat a forint

Az elemző arra számít, hogy a forint árfolyamában a konszolidáció kiteljesedik, így stabilizálódhat az árfolyam.

"Az őszi hónapokra már 320 körüli szintet várunk a jelenlegi 320 fölötti euró-forint árfolyamhoz képest.

Ennek a feltétele az, hogy véget érjen az a feltörekvő piaci eladási hullám, ami az elmúlt hónapokban kiteljesedett, viszont nem a 310-315 közötti szinteken, amit az elmúlt négy évben megtapasztaltunk" - mondta Török Zoltán.

Az infláció 3 százalék főlé fölé is kúszhat

2017 elején is volt egy olyan időszak, amikor az üzemanyagárak jelentős emelkedése miatt az infláció hirtelen 2% alatti szintről 3% közelébe került - most is azt gondoljuk hogy valami ilyesmi történik, de ez csak átmeneti állapot - mondta Török Zoltán.

"A későbbiekben arra számítunk, hogy visszatérünk egy 2,5-3% közötti inflációs rátára, de tartós 3% körüli állapotra csak 2019 második felében számítunk" - tette hozzá a szakember.

Meddig tud visszaerősödni a forint?

Számos jel mutat afelé, hogy rövid távon korlátozott lehet a tér a forint további erősödése felé, azaz közel járhatunk a forint három napja tartó erősödésének a végéhez - írja a Portfolio.hu.

A 320-322 forint közötti zónában több technikai akadály is tornyosul, ami megállíthatja a forint menetelését. Az áprilisi lokális mélyponttól (309,8) a július eleji történelmi csúcsig (330,7) kialakult mozgásnak éppen a 38,2%-os Fibonacci-korrekciós szintjéig (322,8) erősödött ma vissza a forint és ezzel az erősen túlvett 70 körüli tartományból 50-ig visszasüllyedt az RSI is.

Ha a 322,8-as szinten lefelé át tudna jutni az árfolyam, azaz tovább tudna erősödni a forint, akkor a 2016. júniusi lokális csúcs (322) lehet a következő erős támasz az euró árfolyamánál, majd 321,5-322 között a berajzolt emelkedő trendvonal, alatta pedig az említett nagy mozgás 50%-os korrekciós szintje 320,2-nál állíthatná meg a forint menetelését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×