Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Marie-Theres Thiell, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport igazgatóságának elnöke, a DUIHK alelnöke beszédet mond a TechCsajok című rendezvénysorozat budapesti állomásán az Elmű Nyrt. fővárosi sportcsarnokában 2018. május 15-én. A rendezvényt a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) szervezte 14-18 éves lányoknak, hogy felkeltse az érdeklődésüket a műszaki és természettudományos területek iránt.
Nyitókép: Kovács Attila

TechCsajok: irány a digitalizáció

Idén is megtartották a TechCsajok rendezvénysorozatot, amelyen kifejezetten a lányokat akarták buzdítani a vállalatok vezetői arra, hogy forduljanak a műszaki világ felé. Marie-Theres Thiell, az ELMŰ-ÉMÁSZ elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak azt mondta: fel kell kelteni a fiatalok, főleg a lányok érdeklődését a digitalizáció nyújtotta újdonságokra.

Nem kell félni a műszaki pályától – ezt üzenték a kiállítók a főleg középiskolás lányoknak a TechCsajok elnevezésű rendezvényen. Az eseményről az InfóRádiónak nyilatkozó Dirk Wölfe, a szervező Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara kommunikációs vezetője hangsúlyozta:

Magyarországon a munkaerőpiacról nagyon hiányoznak a mérnökök, főleg a műszaki beállítottságú nők.

Ezen szeretne változtatni a TechCsajok rendezvénysorozat. Elsősorban interaktív kiállítást szerveztek, ahol mindent ki lehet próbálni vagy beszélni a cégek képviselőivel.

A eseményen kiderült: egyre több magyarországi vállalatnak van szüksége jól képzett szakemberekre, különösen a technika, a természettudományok vagy az informatika területén. Az egyetemisták közül 53 százalék ugyan a lányok aránya, viszont

számítástechnikai képzésre 15 százalékuk, elektronikaira csak 6 százalékuk jár.
Budapest, 2018. május 15.
Középiskolás lányok a Siemens standjánál a TechCsajok című rendezvénysorozat budapesti állomásán az Elmű Nyrt. fővárosi sportcsarnokában 2018. május 15-én. A rendezvényt a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szervezte 14-18 éves lányoknak, hogy felkeltse az érdeklődésüket a műszaki és természettudományos területek iránt.
MTI Fotó: Kovács Attila
Középiskolás lányok a Siemens standjánál a TechCsajok című rendezvénysorozat budapesti állomásán az Elmű Nyrt. fővárosi sportcsarnokában. MTI Fotó: Kovács Attila

Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak elmondta: meglepetésükre nagyon sok lány regisztrált a rendezvényükre. Mint mondta, hosszú, tömött sorokban álltak minden stand előtt a lányok.

"Magyarországnak nagyon nagy szüksége van fiatal, friss munkaerőre, főleg a technológia területén. Elgondolkodtunk azon,

hogyan tudnánk több fiatalt rávenni arra, hogy a műszaki területre menjenek"

- mondta az InfoRádiónak Marie-Theres Thiell, az ELMŰ-ÉMÁSZ elnök-vezérigazgatója. Ezért fogott össze több magyarországi vállalat, hogy motiválják a fiatal lányokat, hogy már az egyetemen ilyen területre menjenek. A TechCsajok programot azért is tartja jó eseménynek, mert a vállalatok kiválaszthatják maguknak a legtehetségesebbeket az érdeklődők közül.

Az ELMŰ-ÉMÁSZ vezetője szerint a mai világban elengedhetetlen, hogy egy nő is tanuljon. Nagyon sok lehetősége van, hogy kiválassza, milyen életet akar magának kialakítani, de azt is meg kell tanulnia, hogyan lehet összeegyeztetni a munkát és a családot.

"Egyfajta technikai tudásra is szert kell tennie, hogy menedzselje az életét. Az ember nem mindig számíthat a férjére, a párjára, a vele egy háztartásban élőkre, így mindent magának kell megszerveznie" - mondta Marie-Theres Thiell.

Budapest, 2018. május 15.
Marie-Theres Thiell, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport igazgatóságának elnöke, a DUIHK alelnöke beszédet mond a TechCsajok című rendezvénysorozat budapesti állomásán az Elmű Nyrt. fővárosi sportcsarnokában 2018. május 15-én. A rendezvényt a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) szervezte 14-18 éves lányoknak, hogy felkeltse az érdeklődésüket a műszaki és természettudományos területek iránt.
MTI Fotó: Kovács Attila
Marie-Theres Thiell, az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport igazgatóságának elnöke beszédet mond a TechCsajok című rendezvénysorozat budapesti állomásán. MTI Fotó: Kovács Attila

"Én egy elektronikai cég vezetője vagyok, és az embereknek általában olyan kép él a fejében, hogy rúdon kell felmászni és megjavítani dolgokat, holott széles körben változó feladatok vannak. Előfordulnak abszolút jövőorientált digitális munkakörök, amelyeket fiatal kollégákkal szeretnénk betöltetni. Hogy miért kell több nő? Mert

minden rendelkezésre álló munkaerőforrást ki kell használnunk a társadalomban. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a népesség egy részét kizárjuk"

- mondta az ELMŰ-ÉMÁSZ elnök-vezérigazgatója.

2017 óta tartják meg ezt a rendezvényt. Idén négy városban, köztük Budapesten, Pécsen, Debrecenben és Békéscsabán, 41 szakmai kiállító mutatkozott be és 1142 látogató ment el az eseményre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

Szlovákiában nagyszabású közlekedésbiztonsági fejlesztés indul: a tervek szerint az 213 fix telepítésű radar, 48 közlekedési kamera, valamint 18 szakaszsebesség-mérő rendszer jelenik meg az ország útjain, a bírságok pedig automatikusan érkeznek majd. A városok és községek saját radarokat és kamerákat használhatnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 12:50
×
×
×
×