Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: https://dailynewshungary.com

Mélyben rekedt a forint, de az elemző optimista

Vissza fog térni a 305-315-ös árfolyamsávba az euró-forint kurzus - közölte az InfoRádióban a CIB Bank vezető elemzője. Hozzátette: a jelenlegi gyengülés mögött egyértelműen az áll, hogy a befektetők tőkekivonást hajtottak végre a sérülékeny piacokról, de ez az ellenállóbb magyar gazdaságra is hatással van.

A forint elmúlt napokban mutatott gyengülő teljesítménye mögött globális és feltörekvő piaci hatások állnak - mondta az InfoRádiónak Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője.

"A gyengülés és a közvetlen feltörekvő piacok romló megítélésének oka az amerikai hozamok emelkedése, illetve a dollár erősödése"

- emelte ki az elemző, aki szerint ez tőkekivonást indukált a feltörekvő piacokró. A befektetők onnan vontak ki tőkét, amely gazdaságokat a legsérülékenyebbnek ítélték, ezért került fókuszba Törökország, Argentína, és még néhány más feltörekvő gazdaság.

"Ebből nem tudtuk magunkat teljesen kivonni, de látszik, hogy mérsékelt a gyengülés, és inkább a hangulatromlás tükröződik a forintárfolyamban"

- vélte Trippon Mariann.

Folytatódhat a lejtmenet?

Az elemző szerint az elmúlt években drasztikusan csökkent a sérülékenységünk, és jelentős csökkent a külső adósság.

"Van egy nagyon komoly folyó fizetési mérlegtöbbletünk, ami azt eredményezi, hogy

a befektetők minket a kevésbé sérülékeny országok közé sorolnak, ami azt jelenti, hogy a negatív külső hatásokkal szemben ellenállóak vagyunk,

tehát ha romlik a hangulat nem mi fogunk a legtöbbet gyengülni, éppen ezért mi egyelőre a forintárfolyam-előrejelzésünket nem módosítottuk" - emelte ki az elemző. Azt is elmondta, hogy ha megnyugszik a piaci hangulat a következő időszakban, akkor az euró-forint keresztárfolyam is visszakorrigálhat az elmúlt évek jellemző "csatornájába".

"Az euró-forint keresztárfolyam gyakorlatilag évek óta a 305-315-ös sávban mozgott, mi az idei évre azt jósoltuk, hogy 310-315 között mozoghat majd jellemzően az árfolyam.

Most kilépett ebből a sávból, de azt vélelmezzük, hogy visszarendeződhet a korábbi csatornába, és az év végi pontelőrejelzésünk 312"

- summázott Trippon Mariann.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×