Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Mégsem épülhet pláza Óbudán

Szatmáry Kristóf kereskedelmi biztos szerint nem épülhet meg az Óbudára ígért új pláza - ebben a formában biztos nem.

Új bevásárlóközpont építését tervezik Budapesten, a projektterület a főváros északnyugati részén, Óbudán, az egykori Budapesti Harisnyagyár területén helyezkedik el - jelentették be szerdán. Az ECE Projektmanagement Budapest Kft. a látványterveket is bemutatta.

Azt közölték, hogy tervek szerint a bevásárlóközpont három szinten, több mint 170 üzletnek és több mint 50.000 négyzetméter bérelhető területnek ad majd helyet. A projekt építési munkálatainak kezdetét 2019-re, a bevásárlóközpont nyitását pedig 2021-re ígérték.

Szatmáry Kristóf kereskedelmi biztos a Világgazdaságnak azonban azt mondta, hogy ebben a formájában biztosan nem fog pláza épülni, mivel nincs érvényes építési engedélye. A Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződéséhez tervezett pláza fejlesztője egy 2013-as építési engedélyt tud felmutatni, 2015 elejétől viszont új szabályozás, a "plázastop" néven elhíresült rendelkezés van érvényben, amely felülírja azt.

Szatmáry jelezte, hogy a teljes engedélyezési eljárást újra kell kezdeni, vagyis a 2019-re ígért építkezésből, és a 2021-re kitűzött átadásból jó eséllyel semmi nem lesz, hiába is beszélt erről szerdán Christoph Augustin, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezetője. A kereskedelmi biztos kiemelte: ha a cég megkezdte volna a 2013-as jóváhagyás alapján a munkálatokat, akkor valóban hivatkozhatna érvényes engedélyezésre, de mivel ez nem történt meg, a 2015-ös szabályozás érvényteleníti a "plázastop" alól való felmentést.

Az ECE reagált

Az InfoRádiónak küldött reakciójukban közölték: "ahogyan azt a tegnapi napon bejelentettük, a tervezési folyamatot indítottuk újra. Az építkezés megkezdését csak a jövő évben tervezzük, mivel előtte még be kell szereznünk a szükséges engedélyeket. Ahogy azt a sajtótájékoztatón elmondtuk, ennek keretében az ún. „plázastop” alóli korábbi felmentésünket is meg kell újítanunk. Ennek során ügyelni fogunk arra, hogy az átdolgozás alatt álló projekt továbbra is megfeleljen a fenntartható fejlődést biztosítani hivatott előírásoknak, hogy az új eljárásban is megkapja a szükséges jóváhagyásokat. Ahogy eddig, úgy a jövőben is természetesen nagyon szorosan együtt fogunk működni az illetékes hatóságokkal és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatával az engedélyezési folyamat minden fázisában".

Címlapról ajánljuk

Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából rendezett 200 év kincsei című kiállítás tovább, jövő márciusig várja a látogatókat, akik olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Szózat kézirata vagy a rejtélyes Rohonci kódex, de a 19. századi portréfestészet remekei is várják az érdeklődőket a patinás épületben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×