Infostart.hu
eur:
388.77
usd:
330.13
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke, az Unicredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédet mond a Magyar Bankszövetség éves testületi ülésén az Unicredit székházában 2018. április 20-án.
Nyitókép: Kovács Attila

Patai Mihály: Sikeres évet zárt a magyar bankrendszer

Jelentős tisztuláson ment keresztül az elmúlt években a magyar bankrendszer, amely a korábbinál sokkal jobban artikulálja a fogyasztók érdekeit - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Bankszövetség elnöke, az UnicreditBank elnök-vezérigazgatója. Patai Mihály azt is elmondta, hogy nagyon sikeres évet zárt a magyar bankrendszer tavaly.

Patai Mihály az InfoRádióban azt mondta, hogy a bankrendszer nagyon nagy nyereséggel zárt tavaly, amely az idén nem tartható fenn, idén nagyjából feleződni fog a nyereség.

"Azért van ez, mert a 2017-es évnek voltak egyszeri tételei, és voltak olyan fontos szempontok, amelyeket céltartalék visszaírásnak fogalmazunk meg,

tehát korábban a válság alatt túltartalékolták magukat a bankok, és ezt realizálták nyereségként 2017-ben"

- tette hozzá a Magyar Bankszövetség elnöke.

Kiemelte azt is, hogy a magyar bankrendszer jó éveiben 300-350 milliárd adózott nyereséget tudott csinálni, reményei szerint erre a szintre fognak beállni idén is, és a következő években.

"A magyar bankrendszer egy tisztulási folyamaton ment keresztül az elmúlt nyolc-tíz évben.

Három olyan globális változás következett be, amely minden bankrendszerre igaz a világon:

  • A politikai elit átvette az irányítást a pénzügyi elittől.
  • A szabályozottság nőtt, és hosszútávon is nőni fog.
  • A fogyasztók szerepe megnövekedett, a fogyasztói érdekek artikulációja nagyon helyesen megerősödött" - mondta Patai Mihály.

Magyarország viszonylatában hozzájárult ehhez az eredményhez az, hogy volt egy aktivista kormány, egy aktivista jegybank - hangsúlyozta Patai Mihály, amelyben a kormány átalakította a magyar bankrendszer tulajdonosi szerkezetét.

"Ez megvalósult, hiszen a bankrendszer 50%-a most már nemzeti kezekben van.

Ezen kívül volt egy egyedi problémánk is: a lakossági hiteleknél a svájci frank problémáját kellett megoldanunk, ami óriási költséget, és óriási pofont jelentett a magyar bankrendszernek". A Bankszövetség elnöke szerint túljutottak ezen, de mindent megszenvedtek, amit a világban megszenvedett a bankárvilág. A jövőt illetően Patai Mihály optimista, szerinte idén kerülnek normális pályára.

"Túl vagyunk a devizahiteles válságon. A 2014-ben meghozott döntések fájdalmasak voltak, de szükségesek. 2015 január elsejétől nincsen csak forintban denominált lakossági hitel Magyarországon" -mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

2025-ben a technológia terén egyértelműen szinte minden a mesterséges intelligencia fejlődéséről szólt, a vezető AI-vállalatok pedig rendkívüli tempóban dobták idén piacra az újabbnál újabb megoldásaikat. Bár az év során sokan tartottak az "AI lufi" kidurranásától, a benchmarkok alapján az új modellek messze felülmúlták a tavalyiakat, bizonyos területeken pedig már meg is haladták az emberek képességeit. Az LLM-ek mérhető tudása azonban csak az egyik fontos tényező: az automatikus működés a másik elem, amelyről idén gyakran szó esett, különösen az általános mesterséges intelligencia (AGI) elérésével kapcsolatos várakozásokra utalva. A fejlődés ugyan egyértelműen látszik ezen a területen is, a vállalatvezetők és AI-kutatók igen megosztottak a kérdést illetően: egyesek szerint két évre, mások szerint egy évtizedre vagyunk a legokosabb emberek képességeit meghaladó, teljesen autonóm működésre képes AI-rendszerektől. Sőt, egyes vélekedések szerint addig még az AI-hoz való teljes tudományos megközelítésnek is változnia kellene.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×