Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Félmillió légiutast érint az európai káosz

Meghibásodott a brüsszeli Eurocontrol számítógépes rendszere, ezért az európai repülőjáratok több mint a fele késéssel indul. A jelentős késések és járattörlések félmillió utast érintenek.

A 41 tagállamának légi forgalmát koordináló Eurocontrol a Twitteren jelentette be, hogy meghibásodott az úgynevezett Enhanced Tactical Flow Management System, vagyis az áramlásszervező szoftver. Ez hangolja össze az Európa fölött közlekedő gépek repülési terveit, vagyis útvonalukat és magasságukat.

A rendszer hibája a mintegy 29 500 európai repülőjárat felénél okozhat késéseket. A meghibásodás biztonsági kockázatokat nem jelent - közölték.

Hardy Mihály, a Budapest Aiport kommunikációs igazgatója az InfoRádióban délután hat óra előtt elmondta, a korlátozás miatt Budapesten délután négy óra óta mindössze hét járat indulása volt biztonságos, ezért csak ennyit engedélyezett az Eurocontrol. A késések halmozódnak, van olyan járat, amely Nápolyból érkezett volna Budapestre, és most este 8 helyett hajnali 1-re várják a landolását. Az Eurocontrol Budapestnek óránként 7 járat indulását tette lehetővé.

Az utasoknak Hardy Mihály azt javasolta, hogy a konkrét járatok ügyében a légitársaságoktól kérjenek tájékoztatást, mert a légicégek döntenek arról, hogy késéssel közlekedtetik-e a járataikat vagy törlik valamelyiket.

Az Eurocontrol közleménye szerint már dolgoznak a hiba elhárítását, és azt ígérik, hogy estére sikerül rendbe hozni a rendszert. Később azt közölték, hogy este 8 órakor megszüntették a korábban a biztonság érdekében bevezetett kényszerhelyzeti üzemet, és este 11 órára állhat helyre az európai légtér teljes kapacitása. A menetrend várhatóan csak a szerda reggeli üzemkezdetre áll vissza.

Az MTI arról számolt be, hogy több európai repülőtér - egyebek mellett Budapest, Helsinki, Prága, Dublin, Koppenhága, Amszterdam - késékről és járataik újratervezéséről adtak hírt. A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér közleménye szerint az induló járatok számát óránként tízre korlátozták.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×