Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Dől a pénz a kisvasutak felújítására

Tízmilliárd forintot fordít a költségvetésből a kormány kisvasutak felújítására 2018 és 2020 között - jelentette be Révész Máriusz kedden Miskolcon, az Északerdő Zrt. fenntartásában lévő Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁÉV) lillafüredi állomásán tartott sajtótájékoztatóján.

A kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos azt mondta: Magyarországon jelenleg 21 kisvasút működik, ami jelentős turisztikai vonzerőt jelent, ismert és kevésbé ismert helyeken.

A kisvonatokon egyre többen utaznak, 2016-ban már csaknem másfélmillióan.

Hangoztatta azt is, hogy a kisvasutak fenntartása sokba kerül, a felújításuk költséges. Az elmúlt évtizedekben minderre alig jutott pénz, a pályák és a járművek elhasználódtak, amortizálódtak, lassan balesetveszélyessé válnak.

Megjegyezte: egyre többször fordulnak elő pályaelhagyások, például 2016-ban a sajtóban is megjelent lillafüredi kisvasútnál, vagy a pálya rossz állapota miatt rugótörés volt a Morgó gőzösön, a királyréti vonalon.

Úgy fogalmazott a kormánybiztos, hogy "ha nem szánunk pénzt a kisvasutak felújítására, akkor néhány éven belül a növekvő balesetveszély miatt be kell zárni több vonalat".

A kormány úgy döntött, hogy elindít egy kisvasút-fejlesztési programot - tette hozzá, megjegyezve: a legtöbb karbantartási, felújítási munkát a saját vasútvonalaikon az erdészetek végzik majd el, összességében 6 milliárd forint jut az erdészeti, 1,4 milliárd a MÁV-hoz tartozó és 2,5 milliárd forint a más fenntartók által üzemeltetett kisvasutak felújítására, új járművek prototípusainak kifejlesztésére.

Elmondta azt is: az erdei kisvasutaknál ez év első félévben elkezdődhetnek a közbeszerzések, az Egererdő Zrt. által üzemeltetett Gyöngyösi Állami Erdei Vasúton pedig már ősszel indulhatnak a munkák, 2019 nyarára várhatóan el is készülnek vele.

Mindezzel az a cél, hogy az elkövetkező években, évtizedekben is működjenek kisvasutak Magyarországon, amelyeken a családok, gyerekek, nyugdíjasok és turisták biztonságban utazhatnak.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×