Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Így változik az adózás idén

Így változik az adózás idén

A munkavállalóknak idén januárban már nem kell nyilatkozniuk arról, kérik-e, hogy munkáltatójuk készítse el szja-bevallásukat, mert megszűnt a munkáltatói adómegállapítás. Ezeknek az adózóknak a 2017-re vonatkozó szja-bevallási tervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön kérelem nélkül elkészíti – mondta az InfoRádiónak a NAV adószakmai szóvivője.

Az ügyfélkapuval rendelkező adózók március 15-e után a hatóság honlapján elérhető új felületen tekinthetik meg, egészíthetik ki, módosíthatják és véglegesíthetik a NAV által elkészített adóbevallás-tervezetet – tájékoztatott Kiss Péter András. Az oldalon lehet legegyszerűbben rendelkezni az 1+1%-ról is – tette hozzá.

Akinek nincs ügyfélkapuja, március 19-ig kérheti a tervezet postázását. Ezt meg lehet tenni SMS-ben, a NAV honlapján keresztül, személyesen az ügyfélszolgálaton vagy hatóság infóvonalát hívva.

A munkáltatótól korábban kérni kellett az adóbevallás elkészítését, az adóhivatal azonban ezt automatikusan megteszi – hívta fel a figyelmet a szóvivő. Ha a fenti határidő után az ügyfélszolgálaton lehet kérni a tervezetet, a hatóság munkatársai kinyomtatják, és odaadják az ügyfélnek.

Aki maga állítaná össze az adóbevallását, megteheti a NAV honlapján található új – vagy akár a régi – felületen keresztül, illetve kinyomtatva vagy az ügyfélszolgálaton kért nyomtatvány kitöltésével is bevallható az éves jövedelem. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×