Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
323.53
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Már majdnem minden termék hazai

Már majdnem minden termék hazai

Az élelmiszereknél már 80 százalék a hazai termékek aránya a boltokban, és földhasználatban is közelítenek a kabinet által meghatározott célhoz, vagyis folyamatosan nő a családi gazdaságok által művelt terület a nagygazdaságok rovására - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Világgazdasággal.

Az interjúban a miniszter elmondta, hogy 80-85 százalék a magyarországi termék a boltok polcain, de kiemelte, hogy aki Coca-Colát iszik, az is magyar terméket fogyaszt, mert az ital minden összetevője hazai. Ennél a szintnél már aligha mehet lejjebb az import aránya, mert gyarmatárú és idényjellegű importtermék mindig lesz. A miniszter

nagy eredménynek tartja az importbor arányának visszaszorítását,

de például az ízesített joghurtnál is a külföldi termékek visszaszorulására számít, mert az élelmiszeripari beruházásoknak köszönhetően a hazai tejipar fejleszteni fog a következő években.

Közölte, hogy a földforgalmi törvény elérte céljait, a külföldiek nem tudnak földet vásárolni, a nagybirtokok, illetve a közepes birtokok arányát pedig módosítják, mert az szeretnék, hogy a földhasználatból 80 százalék legyen a családi gazdaságoké, 20 százalék pedig a nagybirtokoké. A földhasználat a családi gazdálkodók irányába tolódott el, 2010-ben 50-50 százalék volt az arány, most 40-60, de a valóságban ennél is jobb az arány, ha figyelembe veszik, hogy a jogi személyek egy része kisvállalkozás. Fazekas Sándor közölte, hogy a kisebb üzemek térhódításának is köszönhető, hogy 2010 óta ötvenezerrel többen dolgoznak a mezőgazdaságban.

A miniszter a sertéspestis kapcsán elmondta, hogy van védelmi tervük, annak alapján korlátozzák a magánforgalmú élelmiszer-behozatalt, fokozottan ellenőrzik a határsávot és állategészségügyi képzést tartanak. Mindent megtesznek, hogy Magyarországra ne jusson be a fertőzés - jelentette ki.

A tárcavezető arra számít, hogy a külföldön dolgozók közül is sokan találnak itthon újra munkát, és a most munkanélküliek egy részét is be lehet vonni az agrártermelésbe.

"Nem könnyű a mezőgazdaságban dolgozni, de amikor egy traktoros, kombájnvezető vagy egy állattartó havi nettó 300 ezer forint körül keres, az elég komoly vonzerő"

- emelte ki.

"Az, hogy Magyarországon most is mintegy 170 ezren jutnak agrártámogatáshoz, azt mutatja, hogy nem csökkent a termelők száma. Közben sikerült úgy átalakítani a magyar mezőgazdaság birtokszerkezetét és a piaci viszonyokat, hogy a termelés nem csökkent, sőt növekedett is, és egyre több minőségi magyar élelmiszer jut a piacra a kézműves csokoládétól a sajton át a mézig" - mondta Fazekas Sándor arról, hogy mit tart a legnagyobb eredménynek.

Arra a kérdésre, hogy miben nem sikerült elérni a kitűzött célt, két területet említett:

  • Nem volt elég energia és pénz, hogy az osztatlan közös tulajdont nagyobb arányban tudják megszüntetni.
  • Még mindig nem elég a termelői kedv, hogy az elhagyott parcellákat, zártkerteket, szőlőterületeket visszahozzák a termelésbe.
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: komoly konfliktusokban főszereplő Magyar Péter az EU-csúcson

Tisza-kormány: komoly konfliktusokban főszereplő Magyar Péter az EU-csúcson

Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került a kohéziós források jövőjét illetően. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. A miniszterelnök péntek este azt is közölte: a legszigorúbb migrációs helyzetkezelése mellett állt ki Brüsszelben. Közben a kormányfő találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is. Itthon a betegellátás elérte a határait, ezért a kormány rendszerszintű változásra készül, a szakminisztérium pedig szigorúbb ellenőrzést vezet be a kiszervezett állami feladatoknál. A Seszták-ügy már a NAV-ot is elérte, ahol menesztettek egy elnökhelyettest, az aranykonvoj ügyében pedig a strasbourgi emberi jogi bíróság indít vizsgálatot. A vagyonadó körül sem csitul a vita, hiszen a kamara többek között a szociális kata bevezetését javasolja, tizennégy szakmai szervezet pedig érdemi változtatásokat sürget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×