Infostart.hu
eur:
362.75
usd:
322.65
bux:
145259.06
2026. október 16. péntek Gál

Így spórolhat meg jelentős közterhet

Jövőre több mint 70 ezer vállalkozás spórolhat meg jelentős közterhet a kisvállalati adóra (kiva) váltással az adóhatóság számításai szerint, erről az érintetteket tájékoztatják is - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) segít a vállalkozásoknak a megfelelő adózási mód kiválasztásában: azok a vállalkozások, amelyek a kiva választásával a becsült számítások szerint legalább 10 százalékkal kevesebb adót fizetnének, a jövő héten az ügyfélkapun keresztül kapják meg az erről szóló személyes tájékoztatást - fűzte hozzá Tállai András.

A NAV vezetője hangsúlyozta, hogy az adóhivatal szolgáltató jellege már nemcsak abban nyilvánul meg, hogy az idén mintegy 4 millió magánszemély szja-bevallását készítették el, és támogató jellegű ellenőrzéssel több mint 160 ezer adózót mentesítettek a szigorú szankciók alól, de abban is, hogy az adófajták közti választásban is segítik az ügyfeleket.

Tállai András kiemelte: a rendelkezésére álló adatok elemzése alapján a NAV személyes adótanácsot ad. A választásra jogosult cégek 2016. évi számviteli, bevallási és foglalkoztatási adataiból kiindulva kalkuláltak az adóhivatal elemzői, mintha a cég számviteli és egyéb adatai pontosan úgy alakulnának 2018-ban is, mint 2016-ban.

Ahol a rendelkezésre álló adatok ezt lehetővé tették, az adóhivatal számszerűsítette, hogy mennyit takaríthat meg a cég a kivával. A számítások szerint az érintett cégeknek átlagosan 560 ezer forinttal kellene kevesebb adót fizetni, ha 2018-tól a kisvállalati adó szerint adóznának - tette hozzá a NAV vezetője.

Megjegyezte: a kivára év közben is áttérhetnek a cégek, de január 1-jétől a legegyszerűbb az átállás, éppen ezért minden cégnek érdemes még decemberben az NGM honlapján elérhető kiva-kalkulátorral ( http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/parlamenti-allamtitkarsag/hirek/egy-szazalekponttal-csokken-a-kiva-adoja-jovore-a-valasztasban-segit-az-ngm-kiva-kalkulatora) kiszámolni, hogy mennyi közterhet takaríthatnak meg a kivával, vagy más speciális adózási móddal.

Azoknak a cégeknek is érdemes használniuk a kalkulátort, amelyek nem kapnak tájékoztatást, mert a NAV nem minden cégnél rendelkezik a becsléshez szükséges adatokkal, illetve változhattak a körülmények. Így például, ha valamelyik cég 2016-hoz képest több munkavállalót alkalmaz jövőre, akkor még több közterhet spórolhat meg. A kiva ugyanis a társasági adó mellett kiváltja a munkabért terhelő a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást is - mondta az államtitkár.

Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Új befektetési korszak köszöntött be: az AI már képes önállóan kezelni a félretett pénzünket

Új befektetési korszak köszöntött be: az AI már képes önállóan kezelni a félretett pénzünket

A mesterséges intelligencia a portfóliókezelés mindennapi részévé vált, miközben az ETF-ek a magyar lakossági piacon is slágertermékké váltak – derült ki a K&H Alapkezelő pénteki sajtótájékoztatóján. A bankcsoport három eltérő ügyféltípust különböztet meg: az önálló, digitális befektetőket, akik gyakran ETF-ekben gondolkodnak, a tanácsadást, banki szakértői támogatást igénylőket, valamint azokat a kezdő befektetőket, akik alacsony belépési küszöbű megtakarítási-befektetési megoldásokat keresnek. A hamarosan a Budapesti Értéktőzsdére is bevezetni tervezett újhullámos ETF-ek, a "Blue Sphere" család tagjai azoknak jelenthetnek testhezálló megoldást, akik a globális részvénypiacokra szeretnének befektetni, de forintban, és devizaárfolyam-kockázattól mentesen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×