Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
322.65
bux:
144838.52
2026. október 16. péntek Gál
Hatalmas befürdés Budapesten

Hatalmas befürdés Budapesten

Több mint 15 százalékkal nőtt a vendégforgalom a budapesti fürdőkben.

Több mint 15 százalékkal nőtt a budapesti fürdők vendégforgalma idén az első tíz hónapban az előző év azonos időszakához képest, január és október között több mint 3,5 millióan fürödtek a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. létesítményeiben.

Czinege Szilvia értékesítési és marketing igazgató az MTI érdeklődésére kedden elmondta: közel ötszázezerrel több napijegyes látogatója volt a strandoknak és állandó fürdőknek október végéig 2016-hoz képest.

Kitért arra, hogy a Budapest Gyógyfürdői Zrt. 2017 októberében közel 50 ezer vendég megkérdezésével a négy legnagyobb forgalmú fürdőben - a Széchenyi, Gellért, Rudas és Lukács fürdőkben - piackutatást végzett. A felmérés szerint a látogatók 61 százaléka külföldi, a tíz legnagyobb küldőország között nemcsak európai, hanem ázsiai országok, Kína és Dél-Korea is szerepel - ismertette. A kutatás adatai szerint a fővárosi fürdőkbe több mint 100 országból érkeztek vendégek.

Elmondta: a magyar vendégek több mint 80 százaléka budapesti, 10 százaléka pedig Pest megyei településekről keresi fel a fürdőket. A vendégek közel 60 százaléka nő, ez alól a Rudas fürdő kivétel, ahol fordított az arány, hiszen a török kori, termál részleget hétköznap elsősorban férfiak látogatják - tette hozzá.

Czinege Szilvia kifejtette, hogy a tévhittel ellentétben, a fürdőzők több mint 30 százaléka már 30 év alatti, tehát már nem csak az idősebb, gyógyulni vágyók látogatják a budapesti fürdőket.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×