Infostart.hu
eur:
364.12
usd:
324.41
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál

Újabb változás jöhet az adózásban

Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában - mondta Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter jelezte: a kormány már meg is kezdte az egyeztetést az Európai Bizottsággal a kérdésben, az összeghatár ilyen mértékű emeléséhez ugyanis az Európai Unió engedélyére is szükség van.

Emlékeztetett: az idén a kormány megkétszerezte a legkisebb vállalkozások adókedvezményét azzal, hogy az eddigi havi félmillió forint helyett már egymillió forintos bevételnél is lehet a kisadózók tételes adója alapján adózni, emellett kétmillió forinttal, évi 8 millió forintra emelte az alanyi mentesség határát az áfában. A két intézkedéssel a kisvállalkozások összességében több mint 24 milliárd forint közterhet spórolnak meg az idén - emelte ki a tárcavezető.

"Itt azonban nem állunk meg, folytatjuk a könnyítéseket. Egységes, rendkívül egyszerű és a lehető legnagyobb megtakarítással járó adózást szeretnénk biztosítani a legkisebb vállalkozásoknak" - szögezte le Varga Mihály.

Jelezte: több mint 605 ezer adózónak jelenthet könnyebbséget az, ha az alanyi áfamentesség jelenlegi 8 millió forintos felső határa 12 millió forintra nő. Az összeg megegyezik a kata bevételi határával, amellyel az unióban is példaértékű lehet a magyarországi kisvállalkozók minimális adó-adminisztrációja. Amennyiben ugyanis Brüsszel támogatja, a jövőben az évi 12 millió forintnál kisebb bevételt elérő vállalkozások mindössze évi egyetlen nyilatkozattal letudhatják bevallási, nyilvántartási kötelezettségüket.

Tekintettel arra, hogy Magyarország csatlakozási szerződésében az alanyi áfamentesség maximális értékhatárát 8,8 millió forintban rögzítették, a kormány ennek emeléséről szóló derogációs kérelmet nyújtott be az Európai Bizottságnak.

Varga Mihály elmondta: a kabinet nem kér többet az Európai Bizottságtól, csak annyit, amennyi más országnak is jár. Engedélyezték a magasabb értékhatárt Luxemburgnak, Lettországnak, Szlovéniának, Romániának és Olaszországnak is - sorolta, hozzátéve, hogy akár már 2019. január 1-jétől életbe léphet az új szabályozás.

Ha Brüsszel hozzájárul a magyar kormány kéréséhez, akkor az 25 milliárd forintos megtakarítást eredményez a kisvállalkozóknak, és azt, hogy az érintettek egy évben egyszer, 10-15 perc alatt letudhatják az adóhatósággal szembeni elszámolási kötelezettségüket -mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

A magyarországi villamosenergia-rendszer kihívásairól és kilátásairól készített elemzést a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyből kiderül: a legnagyobb kockázatot Paks I üzemideje és Paks II befejezésének folyamatos csúszása jelenti, miközben a megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását. Az InfoRádió Molnár László vezető kutatót kérdezte.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×