Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.44
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Már az Európai Unió is nekimegy a hipermarketláncoknak

Brüsszelből is kritizálták az áruházláncokat.

Phil Hogan, az Európai Bizottság agrárügyekért felelős ír biztosa múlt pénteki beszédében azzal vádolta az európai áruházláncokat, hogy visszaélnek piaci erőfölényükkel az élelmiszer-termelők kárára – írta a Magyar Nemzet. Az agrárbiztos úgy véli, gyakori, hogy az áruházláncok sok hónapos késéssel fizetnek a beszállítóknak, az utolsó pillanatban mondanak le megrendelt tételeket, vagy visszamenőleges szerződésmódosításokat kényszerítenek a termelőkre.

A beszédről beszámoló Politico című lap példaként a Tesco esetét idézte Nagy-Britanniából: a hipermarketlánc 2015-ben több mint egy éven át nem fizetett mezőgazdasági termelőknek árvita miatt.

Hogan azt ígérte, hogy 2018 elejére elkészülnek a javaslatokkal, amelyek növelhetik a piaci transzparenciát, és erősebb helyzetbe hozhatják a beszállító élelmiszer-szövetkezeteket.

  • Várhatóan betiltják majd az utólagos szerződésmódosításokat,
  • azt, hogy a termelőktől külön hozzájárulást kérjenek a marketingköltségekre vagy éppen a tárolás-, az el nem adott élelmiszer megsemmisítésének költségeire hivatkozva.
  • Elképzelhető, hogy a tagállamok külön nemzeti hatóságokat állíthatnának fel a szupermarketek felügyeletére, amely pénzbüntetést szabhatna ki rájuk.

Az érintettek tiltakoznak. Neil McMillan az egyik brüsszeli lobbicég, az EuroComerce vezetője azt mondta, a sápot nem az áruházláncok szedik le a termelőkről, hiszen a legtöbb hiper- vagy szupermarket csak ritkán szerződik velük közvetlenül.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×