Infostart.hu
eur:
363.71
usd:
324.35
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Márciusra elkészülhet a várpalotai elkerülő, de addig szigorú forgalomkorlátozások lesznek

Márciusra elkészülhet a várpalotai elkerülő, de addig szigorú forgalomkorlátozások lesznek

A 8-as főút Veszprém-Várpalota közti szakaszának felújítására azért van szükség, hogy a város mentesüljön az áthaladó gépjárművek zajától és a levegőszennyezésüktől.

Az ütemezésnek megfelelően jövő márciusra elkészülhet a 8-as számú főút Várpalotát elkerülő útszakasza - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szóvivője, Kiss Boglárka. A projekt 28 milliárd forintból valósul meg.

Két ütemben épül meg az elkerülő 2x2 sávval, fizikai elválasztással. A sebességhatár 110 km/óra lesz.

Az első ütem 2014-ben kezdődött, ebben az 5,9 kilométeres főpálya mellett 2,4 kilométer egyéb országos, illetve 2,35 kilométer szervizút épült. Ehhez kapcsolódóan egy külön szintű és két körforgalmú csomópont, valamint a Székesfehérvár-Boba vasútvonal felett két új vasúti híd, továbbá 814 méteren zajvédő fal épült - sorolta Kiss Boglárka.

Tavaly októberben kezdődött a második ütem kivitelezése, ebben 3,4 kilométer főpálya mellett 1,5 kilométeren egyéb országos út és 1,9 kilométeren szervizút épül majd. Mindkét projektnél út-, híd- és vízépítési munkálatokat végeznek jelenleg.

Véglegesítik a Péti út és a csatlakozó szervizút kapcsolatát, utóbbi aszfaltozását végzik a kivitelezők. A Péti út hídjánál a forgalom fenntartásával zajlanak a munkálatok.

A tervek szerint 2018 márciusától használhatják a közlekedők az új útszakaszt. Addig azonban forgalomkorlátozásokra kell számítani.

A 8-as főúton az első ütem több szakaszán már mindkét irányban az új útpályákon közlekedhetnek az autósok, de mindenhol szigorú forgalomkorlátozás van érvényben. Ezekről a Magyar Közút honlapján és a NIF Facebook-oldalán is lehet tájékozódni, az egyes korlátozások életbe lépése előtt több nappal közzéteszik az aktuális információkat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×