Infostart.hu
eur:
363.61
usd:
324.26
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz

Jelentős változás jöhet a cafetériában

Az idei feltételek között komoly megszorítás volt, hogy csakis határozatlan idejű szerződéssel lehetett a támogatást igénybe venni - állapította meg Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria-tanácsadója. Jövőre a juttatás már várhatóan határozott idejű szerződések esetén is járhat, ráadásul annak összege is jelentősen emelkedhet - írta a napi.hu.

A legnagyobb összeg az igénybevétel első két évében jár: ekkor az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kitevő támogatáshoz juthatnak adómentesen. Ez jövőre - amennyiben a jogszabályt az eddig megismert terveknek megfelelően hirdetik ki - a minimálbér 60 százalékára nőhet, ami - a minimálbér várható emelkedését is figyelembe véve - több mint másfélszeres növekedést jelent. A harmadik és a negyedik évben az idei 25 helyett a minimálbér 40 százaléka lehet majd az elérhető támogatás a változtatást követően. Négy éven túl az eddigi 15 helyett pedig 20 százalékos mértékű támogatást biztosít majd a rendszer.

A feltételek között szerepel, hogy az állandó lakhely legalább 60 kilométerre vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órára legyen a munkahelytől, és e körön belül a munkavállalónak semmilyen lakástulajdona, illetve haszonélvezeti joga ne legyen. Jövőre az utóbbi feltétel is enyhül, és immár csak a többségi tulajdon lesz a kizáró ok. További részletek a napi.hu-n.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. október 15. 17:42
2026. október 15. 04:45
×
×