Infostart.hu
eur:
363.54
usd:
324.4
bux:
143752.67
2026. október 15. csütörtök Teréz
Durva áremelés jön a pékségekben

Durva áremelés jön a pékségekben

A liszt drágulása és az egyre magasabb munkaerőköltségek miatt a sütőipari ágazat szereplői lépéskényszerbe kerültek, és emiatt várhatón ősszel legalább 10 százalékkal emelkedik a kenyér ára – írta a Magyar Nemzet.

Szeptembertől várhatóan a legtöbb pékség kénytelen lesz emelni az árakat, mivel az idei becslések szerint a búza tonnánkénti piaci ára 5-6 ezer forinttal emelkedett a tavalyihoz képest. Az idei szezon elején kialakult, 44-45 ezer forintos tonnánkénti felvásárlási búzaárak nagyjából 10 százalékkal magasabbak a múlt évieknél, 2016 ezen időszakában valamivel 40 ezer forint alatt jártak az árak.

Az Agrárszektor.hu mezőgazdasági szakportál szerint a malomipar kénytelen mindezt továbbhárítani az élelmiszerlánc többi tagjára, a pékekre és a vásárlókra. Az idei évben kisebb területen, szűk egymillió hektáron arattak kenyérgabonát, a tavalyinál néhány százezer tonnával kevesebb a termés. Így várhatóan országosan 5-10 százalékos lisztáremeléssel lehet majd számolni. Mindez a legoptimistább vélemények szerint is azzal jár majd, hogy

ősszel legalább 10 százalékkal emelkedik a kenyér ára.

Egy vidéki pékségnél a Magyar Nemzet kérdésére azt mondták, ők legfeljebb 15 százalékos emelést terveznek, de nem kizárólag a drágább liszt miatt. Egyre kevesebb a szakember, akiket csak megfelelő bérrel tudnak megtartani. A kisebb falvakban az is problémát okoz, hogy a pékségek nem képesek versenyezni a nagy áruházak árképzésével, így csak néhány helyi boltot, a környékbeli települések kisebb üzleteit látják el, ami nem termel nagy profitot, s így csak nagyon kis árréssel tudnak dolgozni.

Korábban Tóth Péter, az országos há-lózatú Lipóti Pékség tulajdonosa jelentette be, hogy szeptemberben 5-10 százalékos árnövelést tervez. Döntését azzal indokolta, hogy nehéz megtartaniuk a munkaerőt.

Címlapról ajánljuk
Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×