Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Százezer forint múlhat néhány utcán

Százezer forint múlhat néhány utcán

Jelentős, akár százezer forint különbség is lehet a hasonló lakások albérleti díjai között egy adott környéken azokon a településeken, ahol felsőoktatási intézmény van.

Gadanecz Zoltán, a GDN alapító-igazgatója szerint a fővároson kívül az egyetemi nagyvárosokban is a július-augusztus számít a legerősebb szezonnak a bérlemények tekintetében. A szakértő kiemelte: dübörög a piac, és jóval nagyobb a verseny azon városokban, ahol van tanulási és munkalehetőség, ami szabályozza az árakat.

Példaként említette Debrecent, Veszprémet, Szegedet és Pécset is, melyek közül utóbbira jellemző a leginkább az árak közötti óriási különbség.

„Hallottunk olyan esetről, amikor a település lakáskiadási szempontból hátrányosabb részén 60 ezer forintért lehet kiadni egy ingatlant, hat utcával arrébb pedig 200 ezer forintot is fizetnek egy ugyanolyan lakásért. Mindezt csak azért, mert az egyetem közvetlen közelében található az ingatlan” – magyarázta.

Megjegyezte, szájhagyomány útján terjed, hogy melyik utcák jók az iskola megközelítésére, a bérleti díj pedig onnantól lényegesen drágább, akár a háromszorosa is lehet.

A családok már arra is hajlandóak, hogy bérlés helyett inkább összeálljanak,

és közösen vásároljanak meg egy ingatlant.

„Ez viszonylag új dolognak számít. A jelenleg nagyon kedvező hitelkörnyezetben egyre többen mérlegelik, hogy inkább együtt vesznek lakást. Inkább a hitel részleteit fizetik a gyerekeiknek, és nem a bérleti díjakat. Előfordul, hogy kiadnak szobát további egy-két főnek, akik ezzel úgymond beszállnak a törlesztőbe. Ha végzett a gyerek az egyetemen sincs baj, hiszen később ki tudják adni az ingatlant, vagy értékesíthetik”– mondta.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×