Infostart.hu
eur:
363.97
usd:
325.16
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Jó, ha a tervezett naperőművek fele megépül

Jó, ha a tervezett naperőművek fele megépül

Csak tavaly decemberben mintegy 2500 naperőmű engedélyezését kérelmezték a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól, de ezeknek jó, ha a fele meg tud valósulni a buktatók miatt – fejtette ki a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke. Kiss Ernő szerint a kereskedelmi célú erőművek átlagos összköltsége mintegy 200 millió forint, ami 10-12 év alatt térül meg.

Kérelemdömping volt tavaly év végéig a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál; 2500 befektetni szándékozó vállalkozás nyújtott be kérelmet 500 kilowattos, kifejezetten kereskedelmi célú napelemes erőmű építésére, illetve az un. kötelező átvételi támogatás árrendszerében való részvételre – közölte a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke.

Hozzátette: az átlagosan 500 kilowattos erőművek építésére összesen közel 2000 megawattnyi kérelem érkezett.

Kiss Ernő elmondta, hogy főként olyan hazai vállalkozások terveznek erőművet megépíteni, amelyek saját forrással vagy kedvező hitellehetőséggel rendelkeznek.

Közölte:

egy 500 kilowattos napelemes erőmű beruházási költsége körülbelül 200 millió forint.

„A napelemes erőműnek körülbelül tíz év a megtérülési ideje. A tavaly beadott engedélykérelmek határozataiban a hivatal jellemzően közel 25 évre vállalta, hogy kötelező átvételi tarifával átveszi a megtermelt villamos energiát.

Így az erőmű 10-12 megtérülési év után egészen 25 éves koráig termel profitot a beruházó számára.

Ez pedig a beruházás számára körülbelül 10 százalék hozamot jelent” - közölte a szövetség elnöke.

Kiss Ernő elmondta: mivel az engedélykérelemnek jelentős költsége volt, valószínűleg minden befektetni szándékozó pályázó komolyan gondolta a tervét.

Jó, ha a tervezett naperőművek fele megépül

Hozzátette: mivel kissé nehézkes az engedélyeztetés folyamata, számos olyan bürokratikus akadály van, ami ezeknek a megvalósítását nehezíti.

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnökének becslése szerint

az már nagyon jó eredménynek számít, ha a tavaly decemberig beadott 2500 kérelem körülbelül fele megvalósulhat.

De reményei szerint ennél nagyobb arányban is épülnek majd erőművek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×