Infostart.hu
eur:
379.42
usd:
321.79
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd

Ebből van a legnagyobb hiány a hazai boltokban

2017 elején tovább nőtt a betöltetlen álláshelyek száma a kereskedelemben, megközelítette az öt és fél ezret. De nem csak a pultok mögött, hanem a gazdaság egészében is csúcsra járt az üres állások számát jelző mutató, túllépve a 43 ezres szintet.

2016 végén úgy tűnt, fékeződik a munkaerőhiány, mivel az utolsó negyedév adatai szerint csökkent az üres álláshelyek száma. De 2017 eleje további emelkedést hozott ezekben az adatokban, ráadásul rekordszintet - hívta fel a figyelmet a KSH adatai alapján a blokkk.com.

 A kereskedelemben harmadával ugrott meg a betöltetlen álláshelyek száma.

Nagy a vállalkozások közötti munkaerőmozgás, az irányban pedig nincs sok találgatni való:  aki teheti, több pénzért odébbáll. A határ sem jelent akadályt - mutatott rá a portál. 

Az üres álláshelyek száma 2013-ban ugrott meg, ezt követően folyamatos volt az emelkedés, így egyre több munkáskezet kerestek a boltok, áruházak. 

A nagyobb boltok - nyilván nagyobb bérrel - az átlagot nézve tudták a létszámot emelni, főleg 2016-ban, egyebek mellett a vasárnapi újranyitást követően, de 2017 elején is. A foglalkoztatottak száma viszont csökkent 2017 elején, ami

minden bizonnyal a kisboltok újabb térvesztésének lehet a jele

- hívta fel a figyelmet a portál.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×