Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
324.9
bux:
144708.62
2026. október 14. szerda Helén

Megduplázódhatnak a fizetések ebben a magyar ágazatban

A 2015-ös átlagbérek megduplázását várja a turisztikai munkaadóktól a kormányzat, amely áfacsökkentéssel, országmarketinggel és több százmilliárd forintnyi vonzerőfejlesztéssel segíti az immár két számjegyű növekedést felmutató ágazatot.

Egészen elképesztő számokat publikált a Központi Statisztikai Hivatal a kereskedelmi szálláshelyek áprilisi forgalmáról, amely átlagosan 24 százalékkal növekedett, döntően a karácsonyi ünnep hatásával felérő húsvétnak köszönhetően, ráadásul 2017-ben először négynapos volt. A szálláshelyek bevétele 27 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a bruttó szállásdíj-bevétel meg még többel nőtt, a már rekordnak számító 33 százalékos többlet még a húsvéttal együtt is szépen mutat.

A rendkívül kedvező adatokat kommentálva, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller Zoltán jelezte, hogy Budapest egyre több listán szerepel az élen - írja a Világgazdaság. Meglátása szerint visszaköszön az elért eredményekben, hogy Magyarország biztonságos hely, turizmusának növekedése többszöröse a világban és az európai országokban tapasztaltnak. A beutazóforgalom döntő része egyelőre Budapestre koncentrálódik, ahol ennek bővülési üteme áprilisban 20 százalékos volt, vidéken viszont – az alacsonyabb bázis miatt – már 25 százalékos növekedést regisztráltak.

A kormány minden eddiginél több forrást biztosít a turizmusnak, ebből a három kiemelt turisztikai térség – Balaton, Tokaj, Felső-Tisza, Nyírség és Sopron-Fertő – fejlesztésére 500 milliárd forintot kap, aminek egynegyede hazai forrás, a többi uniós. Turisztikai fejlesztésre és marketingre 53 milliárd forint lesz jövőre, ami kétszerese az ideinek és hétszerese a 2010-ben biztosítottnak – mondta az MTÜ vezérigazgatója, hozzátéve, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy a turizmus 2019 végére a GDP-hez közvetlen és közvetett módon 16 százalékkal járuljon hozzá, ami az osztrák szintre emeli az ágazat súlyát itthon is. Ennek megfelelően – tette hozzá – a kabinet arra számít, hogy a turisztikai munkaadók nagyjából megduplázzák a 2015-ös átlagbéreket.

A Világgazdaság kérdésére Guller Zoltán kifejtette: a turisztikai ágazat bevételnövekedése már olyan mértékű, hogy lehetőség van az ágazati bérproblémák orvoslására is. Az ágazat működésének egyik legfontosabb mutatója, az egy kiadható szobára jutó bevétel, a RevPar mostani 31,1 százalékos növekedése is jelzi, hogy egyre eredményesebben működnek a vállalkozások. Emellett a vendéglátóipari áfacsökkentéssel is forrást hagyott a munkáltatóknál a kormányzat, jogos elvárás tehát – tette hozzá –, hogy megvalósuljon a bérek legális emelése, amivel haza lehet csábítani és itthon lehet tartani a képzett munkaerőt. A jövő évi naptár is kedvező: az alkalmanként közel 10 százalékos forgalomnövekedést eredményező hosszú hétvégékből jövőre 9 lesz, vagyis előre tervezhetően az ünnepek önmagukban éves szinten 10 százalékos többletet hoznak majd a turizmusnak.

Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.

Kapitány István cáfolt: „egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről”

Október 13-án váratlanul lemondott Tótth András energetikai államtitkár, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közlése szerint személyes okok miatt. Értesülések hírbe hozták a gazdasági és energetikai minisztert, különösen Tárkányi Zsolt posztja után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×